Belefulladnak a szemétszállítási rezsicsökkentésbe a települések
A Magyar Nemzet szerint részben az önkormányzatok fizethetik meg a szemétszállításban július 1-jén életbe lépő rezsicsökkentés árát.
A lap keddi száma szerint van olyan helyhatóság, amelyik emiatt saját üzemeltető céget sem bírt alapítani, mert a korábban jelentkező szakmai befektetők később elálltak a szerződéstől. Biztosan nem lesz nyereséges eleinte a szemétszállítási tevékenység – mondta a Magyar Nemzetnek Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. Schmidt Jenő szerint a kormányzat intézkedései helyesek, mert így az ágazatban nem keletkezik majd extraprofit.
Jelenleg a lakossági hulladékgazdálkodásban a cégek 60-70 százaléka önkormányzati tulajdonú, így ezek képesek átvenni a külföldi multik szerepét. Ugyanakkor nem valószínű, hogy a települések a lerakási adó és a rezsicsökkentés kapcsán keletkező esetleges veszteségek fedezésére bármilyen kompenzációt kapnának az államtól – mondta.
Schmidt Jenő úgy látja, hogy az átalakulások miatt nem várható fennakadás a szemétszállításban. A TÖOSZ elnöke szerint egyrészt abban bíznak, hogy a termékdíjból származó bevételből az önkormányzatok a korábbiakhoz képest több juttatást kaphatnak, emellett a hatékonyságnöveléssel csökkenthetők a veszteségek. Hozzátette: a szemétszállító cégek többségénél profiltisztításra van szükség, ki kell rostálni a társaságok szerződéseit, amelyek például sportcsapatok vagy más szervezetek támogatását tartalmazzák.

Nem csak lakások épülnek: ezek a projektek már a jövő városi életére készülnek
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Budapest egyik legismertebb utcája teljesen átalakul: zöldebb, csendesebb és látványosan modernebb lesz a Mester utca

10 ezer új otthon, metró, parkok és autómentes zónák jönnek Rákosrendezőn – Itt vannak a részletes tervek

Hónapokig nem érdeklődnek a lakásod iránt? – Nem biztos, hogy a piac a hibás

Kijózanító számok az ingatlanpiacról: a befektetők profitjának 80%-át nem a bérlők termelték meg
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





