A Marks and Spencernek vagy a H&M-nek ment jobban?
A Marks and Spencer brit kiskereskedelmi lánc értékesítési forgalma 5,1 százalékkal növekedett a március 27-vel zárult három hónapban. A rivális H&M viszont másfélszeresére növelte profitját az első negyedévben.
Az elemzők korábban csak 1,7 százalékos növekedést vártak. Ám a cég nemzetközi forgalma 5,9 százalékkal csökkent, az Ír Köztársaságban és Görögországban megnehezült értékesítési viszonyok miatt. Az árfolyamok alakulása is kedvezőtlenül hatott a cég eredményére – jelenti a BBC.
Ugyanakkor a Hennes and Mauritz AB (H&M) svéd divatcég, amely Európa második kiskereskedelmi láncának számít a szektorban, a február 28-val zárult első negyedben 3,7 milliárd koronára (51 millió dollár) növelte a nettó profitját az egy évvel korábbi időszakban feljegyzett 2,6 milliárd koronáról.
Az AP jelentése szerint a H&M-nek ez év február végén 1992 üzletet működtetett az előző évi 1748-hoz képest. A svéd kiskereskedelmi divatlánc az elmúlt negyedévben új üzleteket nyitott dél-Koreában és Izraelben, és 73 új üzlet megnyitására készül a második negyedben, főleg az Egyesült Királyságban, Kínában, Norvégiában, Dániában és Németországban.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba

Eltűnt 520 milliárd forint a lakásvásárlóknál: olyan dolog történik a magyar piacon, amire kevesen számítottak

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





