A magyar-orosz kapcsolatokról tárgyalt Orbán Viktor Putyinnal
A magyar-orosz kapcsolatok hosszú távú rendezésére irányuló reményét fejezte ki Orbán Viktor magyar kormányfő a Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel tartott találkozón kedden Moszkvában.
Putyin magyar kollégáját az orosz kormány vendégházában fogadva üdvözölte a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlődését, utalt rá, hogy a jövő év első felében Magyarország lesz az EU soros elnöke, s reményét fejezte ki, hogy az adott időszakban kedvezően alakulnak majd Oroszország és az unió kapcsolatai.
Mindkét fél megemlítette, hogy egy évvel ezelőtt Szentpéterváron már találkoztak. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban kifejtette: akkor még csak feltételesen beszélhetett, de időközben a magyar nép kinyilvánította akaratát. “Magyarország nehéz korszakot zárt le, új korszakot kezdett, most már lehet hosszú távra tervezni a kapcsolatokat” – mondta. Kijelentette, hogy Magyarország Oroszországot jelentős katonai, politikai és gazdasági hatalomnak tekinti.
Rámutatott: reméli, hogy a tárgyalásokon nem csupán egyes kérdéseket oldanak meg, hanem lerakják majd a XXI. századi típusú partneri kapcsolat alapjait. Végül hangsúlyozta hogy maga is fontosnak tartja mindazon gazdasági témaköröket, amelyeket Putyin említett bevezetőjében.
Vlagyimir Putyin vendégét üdvözölve külön kiemelte az energetika, ezen belül az atomenergia, a közlekedés és a fejlett technológiák, ezen belül a nanotechnológia területét. Megemlítette azt is, hogy az oroszországi magyar beruházások értéke eléri a kétmilliárd, a magyarországi orosz befektetéseké a hárommilliárd dollár értéket. A két ország közötti, vita tárgyát képező gazdasági témákat az orosz kormányfő nem említette.
A kölcsönös üdvözlést követően a két miniszterelnök a küldöttségek körében zárt ajtók mögötti tárgyaláson, majd azt követően ebéden vett részt.

Már be is költöztek az első lakók a XV. kerület egyik legújabb lakóparkjába – a Novus Liget új szakaszba lépett
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Lakáseladás előtt állsz? Ezt az 5 hibát jobb, ha messziről elkerülöd

Betonba zárt víztartalék: a magyar városok alatt lehet a megoldás a brutális nyári hőségre

Döbbenetes ingatlanos csalásra derült fény: több mint 600 millió forint értékű ingatlanra pályáztak a csalók

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





