A legdurvább recesszió idején nyílt meg az új pláza

A durva litván gazdasági visszaesés ellenére megnyitotta kapuit az Ozas Gallery, mely Litvánia egyik legnagyobb bevásárlóközpontjának számít. A Vilniusban a napokban átadott kiskereskedelmi fejlesztés 170 millió eurós beruházásból valósult meg – írja a Europe Real Estate.

A hazánkban az Árkád bevásárlóközpontok fejlesztőjeként ismert német ECE és a Rubicon közös beruházásában épült fel az összesen 180 ezer négyzetméteres, kb. 62 ezer nm-nyi nettó bérbeadható területtel rendelkező Ozas Gallery.

A bevásárlóközpontban többek között a Peek & Cloppenburg, a Nike, a Douglas, a The Body Shop, a New Yorker, a Lindex és a Benetton bérel majd üzlethelyiséget. Érdekesség, hogy a hagyományosan a “mozi nélküli koncepció” alapján fejlesztő ECE litvániai beruházásában mozi is helyet kap majd a későbbre tervezett második ütem során.