A devizahitelesek sorra nyerik a pereket az OTP ellen
A héten már másodszorra bukott el másodfokon, jogerősen az OTP Bank egy devizahiteles perben – tudta meg az Index.
Ezúttal a Fővárosi Törvényszék ítélt az adós javára; első fokon a Pesti Kerületi bíróság még a bank javára ítélt ugyanebben az ügyben. A héten korábban a Szegedi Ítélőtábla ítélt a bankkal szemben.
A mostani esetben a szerződést 2007 októberében kötötték, és – szemben a devizahitel-szerződések nagy részével – nem svájcifrank-, hanem jenalapú szerződés volt.
A kereset – több másik devizahiteles keresettel ellentétben – nem a tisztességtelen kikötések érvénytelenítését kérte, hanem egy megállapítási kereset volt, amely az egész szerződés semmisségének megállapítására irányult. A másodfokú bíróság mind az árfolyamrés, mind az egyoldalú utólagos szerződésmódosítás miatt az ügyfélnek adott igazat.
Így a banknak és az ügyfélnek el kell számolnia egymással, méghozzá forintban – feltéve, hogy az OTP nem ad be felülvizsgálati kérelmet a Kúriához.
Tökéletes nyaralóhely vagy jó befektetés? Így kombinálhatod a kettőt!
Iroda
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Újjászületik a Dürer Park a Városliget mellett!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Nagyon kedvező áron is vehetünk most ingatlant, lássuk, minek csökkent az ára a hétvégén!
Jó alaprajz, fél siker: okosan tervezett újépítésű lakásokat kerestünk
Így (ne) használd a mestereséges intelligenciát álláskereséshez!
Májusi trendforduló? Halovány reáláremelkedés az újépítésű lakások piacán
Dizájn
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
A fehér konyha sem lesz unalmas ezekkel a trükkökkel – 8 hasznos tipp, amivel teljesen újjászületik a régi is
A sütőpapír csodát tesz a fürdőben: hihetetlen, de beválik foltok ellen
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.