A bérleti díjat sem tudja fizetni a királyi tévé?
Még nem fizette ki a januárban esedékes, 360 millió forintos székházbérleti díjat a Magyar Televízió.
A Népszabadság értesülései szerint a Magyar Televízió még adós a januári bérleti díjjal a székházat üzemeltető vállalalatnak. A közszolgálati tévé működtetője, a Millenniumi Média Kft. mind a televíziót, mind az MTV-t felügyelő tulajdonosi testület (kuratórium) elnökségét felszólította már, hogy fizessenek. Ugyanakkor tárgyalások is folynak a televízió és a cég közt.
Az MTV kuratórium elnökségének szerdai ülésén is téma volt a székház bérletének konstrukciója. A tévé a januárra a szerződés szerint esedékes összeg harmadát, 135 milliót fizetne, a további díjakról pedig tárgyalnak.
A bérbe adó cég érdemben csupán annyit reagált: a jó partneri viszonynak megfelelően továbbra is együttműködnek az MTV-vel. Emellett bíznak benne, hogy mint ők maguk tették, a médiacég is teljesíti szerződésben vállalt kötelezettségeit.
“Magyarországnak rendkívül jelentős károkat okozna, ha az MTV pénzügyi okok miatt nem tudná ellátni közszolgálati feladatait, mert a működése ellehetetlenül az alapfeltételeket biztosító szolgáltatásokat – energiaszolgáltatás, takarítás, őrzés-védés, posta, karbantartás, – végző alvállalkozók kifizetetlen számlái miatt” – áll a a cég szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményében.

Modern városi lakások vagy zöldebb, nyugodtabb környezet? Ezekben a lakóparkokban mindkettőre van lehetőség
Iroda
Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese

Milliókat spórolhatsz a Wekerle Plusz hitellel, de hamar eltűnhet az előnye – erre figyelj, ha használt lakást vennél!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




