300 ezer bruttó alatt te is bebuktad az adórendszert!
Havi bruttó 300 ezer forintos jövedelem alatt rosszul járnak a munkavállalók. A versenyszférában dolgozók jelentős részének kevesebbet ér a fizetése, mint tavaly. Az inflációval megegyező mértékű, 4 százalékos béremelés csak a nettó bérek csökkenését ellensúlyozza.
Négy százalékos bruttó béremeléssel sem lehet ellensúlyozni az alacsonyabb jövedelmek értékvesztését, ez legfeljebb arra elég, hogy a nettó keresetek nagyjából szinten maradjanak – derül ki a munkavállalói érdekképviseletek szakértői számításaiból. Havi 300 ezer forintos bruttó jövedelemig a tavalyinál több adót kell fizetni.
A jegybank legfrissebb előrejelzése szerint idén 4 százalékos infláció várható. Ugyanekkora mértékű béremelés mellett bruttó háromszázezer forintig minden jövedelmi kategóriában kevesebbet érnek a keresetek, mint az elmúlt évben. A munkavállalók 80 százaléka ebbe a körbe tartozik.
Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) múlt év végén 4-6 százalékos béremelésre vonatkozó ajánlást fogadtak el a munkáltatók és a munkavállalók. Ez nem jelenti azt, hogy a megállapodást kötelező betartani, annak ellenére, hogy a kormány bérkommandóval fenyegette meg a vállalkozásokat. Az MSZOSZ tagszervezeteinek átlagosan 3-4 százalék körüli béremelésben sikerült megegyezniük a munkaadókkal. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók többségének nettó keresete éppen csak szinten maradt, vagy pár ezer forinttal még csökken is.
Tovább a Pénzcentrum.hu cikkére.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!

Lakások ezrei bújhatnak meg a pincékben? Megszólalt a minisztérium, eldőlt, jöhetnek-e az olcsó alagsori otthonok

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

Tizenötéves rekord a felsőoktatásba jelentkezők számában – Mutatjuk a legjobb kiadó lakásokat az ELTE és a BME környékéről
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





