Első bérlőjét köszönti a Citypoint9 üzleti park
Átadásra került az új – vegyes funkciókat ötvöző, IX. kerületi Gubacsi úton található – Citypoint9 üzleti park első ütemben megépült 4000m2-es irodának raktár és bemutatóteremnek, alkalmas épülete. Első bérlője a nagy nemzetközi múlttal rendelkező Color Life Benetton, és a fejlesztő Convergence Capitaltól kapott információnk szerint erős kereslet mutatkozik a fennmaradó üres területekre is.
Szabó Zoltán, a Color Life Benetton képviselője szerint:
“Azért választottuk a Citypoint9-et, mert mindenképpen szerettünk volna közel maradni a városközponthoz, ugyanakkor gyorsan elérni az M0-s autópályát, továbbá nagyon vonzóvá tette számunkra az üzleti parkot, hogy teljes mértékben az igényeink szerint került kialakításra mind a raktár-, mind pedig az irodaterület.”
“Az első fázisnál tapasztalt nagy kereslet miatt már a 6000m2-es második fázis építését is megkezdtük, mely fázisnál igény szerint dokkoló kapukat építünk ki, illetve az épület alkalmas lesz a keresztdokkolásra, valamint az irodai funkciók magas szintű ellátására. Átadása ez év szeptemberében várható.” nyilatkozta Moldován Rita, marketing igazgató.
A Citypoint9 teljes kivitelezésének befejeztével 20,000m2 iroda, bemutatóterem és raktárterületet fog magába foglalni, végső kialakítása pedig teljes mértékben a bérlők egyéni specifikációinak figyelembevételével történik. A 25 millió euró értékű beruházás finanszírozását az Europa Fund II, fejlesztését pedig a Convergence Capital Magyarország végzi. A project kizárólagos ügynöksége a Colliers International.
További információért kérjük látogasson el a weboldalra www.citypoint9.hu vagy keresse Moldován Ritát a + 36 1 225 0912

Újépítésű lakóparkok Budapesten – Zöld megoldásoktól a vízparti luxusig
Iroda

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb irodabérlési megoldás
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Értesülj elsőként az ingatlan árak csökkenéséről – Töltsd le az OtthonTérkép mobilappot!

Jön az Otthon Start, és vele az árrobbanás? – Így is luxus maradhat a lakásvásárlás Magyarországon

Rákosrendező átadása elhúzódik – a főváros már fizetett, de a kormány még mindig nem adja oda a területet

Óriási fordulat az Otthon Startban: ezrek juthatnak lakáshoz minden eddiginél gyorsabban – itt a teljes lista a változásokról!
Dizájn

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
