Ablon győzelem a postai irodaháztenderen
Az Ablon csoporthoz tartozó Globál Immo Kft. nyerte el a Magyar Posta irodaház-bérleti tenderét, így a posta különböző helyen található központi irodái egy helyre, a XIII. kerület, Népfürdő utca 27-es szám alatti Gateway Business Centerbe költözhetnek még az idén ősszel.
A nyertes havi 400 ezer eurós bérletidíj-ajánlatával nyerte meg a pályázatot. Az épület három tornyából kettőt teljesen, míg egyet részben kibérel a társaság, öszszesen tehát 23 ezer négyzetméteres területet. A cég azt tervezi, hogy 2007. október 1-jén kezdi el a beköltözést az épületbe, és 2008 első negyedévében fejezi be.
Az új irodaházat a posta legalább 2017. december 31-ig veszi bérbe.
A posta telephelyei közül az Árpád fejedelem úti Siemens-ház bérleti szerződése 2007 közepén lejárt, és akad olyan ingatlan is, amelyet hamarosan vissza kell adnia eredeti tulajdonosának. A saját tulajdonban lévő, Budapest XIV. kerület, Szugló utcai és a XII. kerület, Krisztina körúti ingatlanok korszerűsítésére pedig jelentős összegeket kellene költenie. VG
Rosta
A négy pályázóból az utolsó rostán három maradt versenyben.
A nyertes mellett alkalmas helyszín lett volna még a Raiffeisen Ingatlan Zrt. beruházásában épült, a Hungária körút és a Kerepesi út sarkán található Arena Corner irodaház, valamint a XIII. kerület, Váci út 135–139-es szám alatt található BSR Center irodaház, az Óbuda-Újlak csoporthoz tartozó Váci út 135–139. az Ingatlanfejlesztő Kft. fejlesztésében.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Luxusélet a Budai Vár szomszédságában – prémium, panorámás otthon az Attila úton

Elfogyott a lakás Magyarországon – most jön a nagy állami beavatkozás

„Fázva élnek saját otthonaikban” – sokkoló tény derült ki az európai lakáshelyzetről

Közvetlenül a Balaton hullámai mellett – mediterrán luxusvilla új tulajdonosát keresi
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A 4iG megvásárolta a magyar kézifegyver-fejlesztés meghatározó vállalatának többségi tulajdonrészét
A vállalat 2017 óta fejleszti saját tervezésű kézifegyver-családját.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





