2007-ben is beindult a REevolutio Budapest
Idén újra megnyitotta kapuit a REevolutio Budapest, amely az egyik legjelentősebb közép- és délkelet-európai fókuszú ingatlanfejlesztési és befektetési projektkiállítás és szakkonferencia Európában.
A rendezvény célja, hogy elhelyezze a közép- és délkelet-európai régiót, valamint Magyarországot, illetve Budapestet, mint ingatlanfejlesztési innovációs központot a befektetők és a környező régiók üzleti térképén, egyúttal erősítse Budapest régióbeli kapu szerepét.
Ünnepélyes megnyitó
A REevolutio Budapest 2007 rendezvényt Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes nyitotta meg a házigazda, Budapest nevében. A megnyitó ünnepségen köszöntőt mondtak még a Védnöki Testület képviselői Kolber István államtitkár a Miniszterelnöki Hivataltól, Íjgyártó István főosztályvezető-helyettes a Külügyminisztérium II. Európai Főosztályáról, továbbá a Central European Initiative elnöknője, Margaret Funk, illetve a rendezvény egyik szponzora, az OTP Bank Nyrt. nevében Kovács Pál igazgató. A megnyitó ünnepséget Jáki Monika zárta, a REevolutio Budapest ügyvezetője. A megnyitón képviseltette még magát Mehrli Péter a Magyar Ingatlanszövetség elnöke, Molnár Gyula a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöke, valamint Alessandro Sticca a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara elnöke.
Résztvevők
A nagy látogatottságnak örvendő REevolutio Budapest 2007 résztvevői számos országából érkeztek. Kelet-Európából a fejlesztési helyszíneiket, befektetési projektjeiket, a legkülönbözőbb ingatlanfejlesztési ötleteiket, terveiket bemutató projektgazdák. Nyugat-Európából és a tengeren túlról tőketulajdonosok, nemzetközi ingatlanpiaci befektetők és fejlesztők vesznek részt az eseményen.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





