Példa nélküli informatikai beruházások 2010-ben
A legutóbbi kkv kutatásunk, amelyben 700 mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőjét kérdeztek meg arról, hogy a következő egy évben milyen beruházásban, fejlesztésben gondolkodnak, azt mutatja, hogy idén először növekedést mutat a beruházást tervező vállalkozások aránya – idézik Német Lászlót, a bank kis- és középvállalkozói (kkv) marketing főosztályvezetőjét a közleményben.
A beruházások célját tekintve nem tapasztalható jelentős változás: ahogy eddig minden alkalommal, most is azok a cégek vannak a legnagyobb arányban (33 százalék), amelyek informatikai fejlesztést szeretnének megvalósítani. Ezt követi 25 százalékos aránnyal a gépek, berendezések, majd 20 százalékos részesedéssel a gépjárművek tervezett vásárlása.
A közleményben felhívják a figyelmet, hogy a korábbi 15 százalékról 20 százalékra nőtt a gépjárművásárlást tervező cégek száma. Eközben az ingatlan beruházásoknál 2008 harmadik negyedéve óta stagnálás figyelhető meg, amely továbbra sem mutat pozitív elmozdulást. Jelentős eltérés mutatkozik az egyes ágazatok között, hogy milyen vásárlásokat, beruházásokat terveznek megvalósítani. Miközben az ipari és a mezőgazdasági cégek döntően ipari gépek, berendezések vásárlásában gondolkodnak, a kereskedelmi és a szolgáltató cégeknél az IT beruházások az elsődlegesek.
A kutatás eredményből az is jól látszik, hogy minél nagyobb egy cég, annál nagyobb lehetősége van fejlesztéseket tervezni: a középvállalatok vezetői közül 4-ből 3 tervez valamilyen beruházást, miközben a mikro- és a kisvállalkozásoknál durván a cégek kétharmada gondolkodik fejlesztésben. Az eddigi előrejelzések pozitív irányú elmozdulását befolyásolhatja, hogy a 2011-es adóváltozások mennyire fogják visszafogni a jövőre tervezett beruházások megvalósulását – olvasható a közleményben.

Négy új lakópark, négy különböző életstílus – Találd meg azt az otthont, ami igazán hozzád illik
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel

Ingyen tervek, milliós támogatás: most újabb budapesti panelházak újulhatnak meg kedvező feltételekkel

Spekulánsok szorításában az európai lakáspiac? Súlyos figyelmeztetést adott ki az EU, sürgős lépéseket sürgetnek

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




