Rába: Beindult a növekedés
A harmadik negyedévben megindult a Rába Holding árbevétel-növekedése, ami a rendelésállomány alapján az év utolsó három hónapjában is folytatódhat – jelentett ki Pintér István, a társaság elnöke-vezérigazgatója.
Pintér hozzáfűzte: a válság idején – az elmúlt évben – végrehajtott üzletfejlesztési erőfeszítések, valamint a Rába stratégiai piacain beindult növekedésnek köszönhetően a társaság árbevétele emelkedett.
A Rába járműipari Holding Nyrt. harmadik negyedéves árbevétele 9,2 százalékkal haladta meg az elmúlt év azonos időszakában elértet és 7 milliárd 766 millió forintra rúgott. Miután a háromnegyedéves, 25,483 milliárd forintos árbevétel csak 0,3 százalékkal haladta meg a bázist, látható, hogy a harmadik negyedévre gyorsult fel a növekedés.
Az elmúlt negyedév jelentős sikereket hozott – emelte ki Pintér István , hiszen a GAZ csoporthoz tartozó nehézteherautó-gyár az Urallal kötött megállapodás révén az orosz piac egy új szegmensébe lépett a társaság.
Mint arról október végén beszámoltunk, a Rába Futómű Kft. és a GAZ csoporthoz tartozó Ural teherautógyár közti megállapodás révén még ebben az évben megkezdik a futóművek szállítását az orosz társaság legújabb, összkerékhajtású tehergépjárműveihez.
A nyugat-szibériai cseljabinszki régióban működő Ural vállalat évente 8000-9000 nem-közúti, nehéz tehergépjárműveket gyárt elsősorban olaj- és gázipari, építőipari, mezőgazdasági és katonai célú felhasználásra. A Rába futóműveit csőszállító járművekbe, nyerges vontatókba és dömperekbe beépítik, és a piaci felfutást követően az éves mennyiség elérheti az ötszázat.
A Rába Nyrt. konszolidált mérlegének főösszege az időszak végén 31,95 milliárd forint volt, 1,5 százalékkal kisebb a 2009 év véginél. A 12,55 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje ugyanakkor 5,3 százalékkal 10,17 milliárd forintra mérséklődött. A nettó hitelállomány 10,7 milliárd forint volt az időszak végén, ami 1,5 milliárd forinttal kevesebb az év véginél.

Négy új lakópark, négy különböző életstílus – Találd meg azt az otthont, ami igazán hozzád illik
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel

Ingyen tervek, milliós támogatás: most újabb budapesti panelházak újulhatnak meg kedvező feltételekkel

Spekulánsok szorításában az európai lakáspiac? Súlyos figyelmeztetést adott ki az EU, sürgős lépéseket sürgetnek

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




