Válságban az euró (TOP 10 sztori 2010-ben – 4.)
Az eurózóna közel tizenkét éves fennállásának eddigi legsúlyosabb válságát élte 2010-ben. Eleinte úgy tűnhetett, a problémák az eurózóna perifériális országaira koncentrálódnak. A piac legott rá is ragasztotta a “disznók” (angolul PIGS) bélyeget ezekre az országokra (Portugália, Írország, Görögország, Spanyolország), bár már világosan látszik, hogy kisebb-nagyobb gondokkal ennél jóval több ország küszködik.
Az egységes válságkezelés, az országok egyéni érdekeinek ütközése, és az így kialakult tehetetlenség miatt alapjaiban rengett meg a bizalom az euró és a közösség szilárdságával szemben. Az európai integráció számára a tét most már annak eldöntése lehet, fennmarad-e a jelen formájában az euró vagy sem.
Ahány ország, annyi válságsztori
A valutaövezet problémáit sommásan leginkább európai adósságválságként hivatkozzák, közelebbről nézve a nagyfokú integráció mellett vagy ellenére az egyes országok más és más úton jutottak el odáig, hogy helyzetük válságosnak legyen mondható. A közös fizetőeszköz, az alacsony kamatkörnyezet jó ideig elfedhette (sőt, gerjesztette) ezeket a problémákat, pedig a legtöbb esetben nem csupán a válság szülte pillanatnyi krízishelyzetről van szó.
A teljes cikk itt olvasható

Duna-part, tervezhető finanszírozás, áfa visszaigénylés – így néz ki egy jó befektetés 2026-ban
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Fix 3%-os hitel, de kész lakás sehol: óriási csapdába sétálhat, aki most papíron vesz új otthont

Elszálltak az árak, és most jön a feketeleves: tényleg semmit nem ér már az Otthon Start 3%-os hitele?

60 millióért lakást Budapesten? Brutális, amit most kapsz érte – és ez még csak a kezdet

500 ezer magyar él külföldön – de kevesen tudják, hogy ez brutálisan megnehezítheti a hazai lakásvásárlást
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





