Fehérvár árnyékában is létrehozható egy ipari park…
Százhúsz millió forintot nyert pályázaton az önkormányzat, ehhez több mint száznyolcvan milliót tesznek hozzá, a céljuk: a településen háromszáz új munkahely létesüljön. A regionálisan kiegyensúlyozott, vonzó telephelyi, iparterületi infrastruktúra kialakítására, az iparterületek fejlesztésére kiírt pályázaton nyert a polgárdi elöljáróság a volt szovjet laktanya területén gazdasági-ipari terület létrehozására.
A 2007-2008-as időszakban az Új Magyarország fejlesztési terv aktuális pályázatára nyolc értékelhető projekt érkezett be hozzánk – tájékoztatott Matisz János, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezető igazgatója, megjegyezve, ebből kettő volt a Fejér megyei, a polgárdi program mellett a regionális fejlesztési tanács az Alba Innovációs Park megújításának első ütemét támogatta 46,6 millió forinttal. (A regionális tanács a három megyében összesen 1,4 milliárd forintos támogatást osztott szét a nyolc nyertes között.)
Matisz szerint nagyon fontos, hogy Fehérvár árnyékában , a királyok városától néhány kilométerre is létrehozható egy ipari park, egy innovációs bázis, mivel itt is nyugodtan biztosíthatók a feltételek a termeléshez. Véletlenül sem feledhető, hogy lényegesen olcsóbban hozható létre egy-egy munkahely ebben az ipari parkban, mint az alig néhány tíz kilométerre lévő megyeszékhelyen.

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Megfordult a kelet–nyugat rangsor: egy év alatt 30 százalékkal drágult a panel Nyugat-Magyarországon
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





