Jazz Loft, a lakáspiaci virtuóz

Elkezdődött az építkezés Óbudán, a Vörösvári út, Hévízi utca és Hunor utca közötti területen, ahol jelenleg az Első Pesti Hengermalom budai üzemének patinás, ipartörténeti szempontból is jelentős épülete áll. A Jazz Loft Lakóparkban összesen 137 lakás – köztük loftok és penthousok – készülnek. Átadás: 2009. II. negyedévében.

Bár az itt épülő lakópark a XXI. századi városlakók ízléséhez igazodik, a régi malomépület nem lesz az új beruházás áldozata. Sőt, ezen a helyen a városi életforma sem a szürke egyhangúságot, hanem kényelmet, igényességet, lendületet jelenti. Az építkezés nyitányán a projektben résztvevők különleges feladatként jellemezték a Jazz Loft lakópark létrehozását. Turányi Gábor Ybl-díjas építész számára például valóban minden sablontól mentes kihívást jelentett a tervezés. Nemcsak az 1800-as évek második feléből származó épülettel kellett számolnia, hanem azzal is, hogy loft- és penthouse lakások is meghatározzák a lakópark arculatát.

A gyakorlati oldalt- azaz a generál-kivitelezést- képviselő Murus Zrt. vezérigazgatója, Seprényi Sándor szerint ez lesz az egyik legfontosabb lakáspiaci referencia cége számára. A kivitelezés éppen a modern házak és a patinás épület együttélése miatt valódi csemege egy építőipari cég számára.
A lakóházak mellett vélhetően az is sikerre ítéli ezt a projekttet, hogy a közeg egy közel négyezer négyzetméteres ősfás park. A lakások mellett olyan ínyencségek is erősítik a Jazz Loft hangulatot, mint például az eredeti francia étterem, az egyedülálló gourmet üzlet, vagy a bortrezor. A 137 lakás közül 7 egyedi kialakítású loftként, 33 pedig penthouse-ként épül.

Takács Imre, a beruházó Malomvári Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, hogy a legnagyobb piaci szereplőket választották a projekt partnereivé, így lett az értékesítő az Otthon Centrum, a projektvezető a Reality Kft., a finanszírozó a CIB Bank Zrt. és a tervező, illetve a kivitelező a már említett T2a Építésziroda és a Murus Zrt.
A Jazz Loft lakópark alapköve sem hétköznapi, hiszen egy Tokaji aszút is rejt a társasházi alapító okirat mellett az utókor számára.
A Jazz Loft lakásainak átadása 2009. második negydévében várható.