Luxus a határon – Golfpálya, hotel a magyar oldalon
Több milliárdos beruházás keretén belül golfpályakomplexumot és apartmanházakat épít egy osztrák befektető az osztrák határ mellett fekvő Zsira községben. Információink szerint a projekt jelenleg engedélyezés alatt áll, s a tervek szerint az építkezés április végén kezdődhet meg és az első ütem jövő évben készülhet el.
A település különleges adottsága, hogy a határ túlsó oldalán feszik a lutzmannsburgi termál- és élményfürdő, mely Európa egyik legnagyobb hasonló komplexuma. A helyi önkormányzatnak azonban még ennél is nagyratörőbb tervei vannak, a falu befektetőket keres egy szállodakomplexum megvalósítására, s olcsó építési telkeket parcellázott, hogy munkaerőt csábítson a nyugat-magyarországi településre.
A beruházást megvalósító cég Magyarországon van bejegyezve, ám osztrák tulajdonosok állnak mögötte. A 18 lyukú golfpályából az első 9 lyuk 2008-ra ksézülhet el, míg a többi egy következő ütemben épülne meg. A cég Zsirán 50-150 darab apartmanházat is építene, szintén több ütemben.
A kb. 800 főt számláló település polgármestere azonban nem elégszik meg a golfkomplexummal. Dorogi Árpád a Portfolio-nak elmondta, hogy egy hotelberuházást is szívesen látnának a faluban, erre a célra már ki is alakították a fejlesztési területet. A polgármester elsősorban arra számít, hogy a szomszédos lutzmannsburgi fürdővendégekkel töltenék fel a szállodát, hiszen a magyatországi oldalon nyilvánvalóan kedvezőbb áron tudnák kínálni a szállodai szobákat, mint Lutzmannsburgban. Az osztrák oldalon, a fürdőkomplexum környékén 5 db négycsillagos, 2 db háromcsillagos szálloda, 4 db panzió és számos kiadó szoba várja a vendégeket, holott a falu nagyságrendileg ugyanakkora népességgel rendelkezik mint Zsira.
A zsirai önkormányzat emellett intenzív parcellázásba is kezdett, hogy a faluba munkaerőt csábítson a leendő szolgáltatások munkaerőigényének kielégítéséhez. Dorogi Árpád elmondta, hogy a faluban 50 közművesített építési telket kínálnak kedvező áron. A 900 négyzetméteres telkeket összesen 3 millió forintért árulják (közművesítve), s kisgyerekes családoknak 1 millió forint kedvezményt adnak. A polgármester elmondása szerint eddig 10 telket értékesítettk. A célközönség Dorogi Árpád szerint kiterjed azokra is, akik jelenleg még Sopronból, Szombathelyről járnak be dolgozni Lutzmannsburgba. Az ottani szállodákban, éttermekben ugyanis több száz magyar dolgozik.