Horváth Csaba a panelprogramról: nem sikerült új elemet felfedezni a Fidesz programjában
Nem sikerült új
elemet felfedezni a Fidesz Remény nevű programjában, azok a jövőbeli
lehetőségek, amelyeket abban megfogalmaznak, pályázati lehetőségek,
éppen úgy mint a kormány Panel plusz programjában – hangsúlyozta,
Horváth Csaba II. kerületi polgármester csütörtökön a Magyar
Televízió Nap-kelte című műsorában.
Nem értem, hogy miért pont a Panel plusz programot bántják,
amikor annak minden eleme pozitív, hiszen az önerő lehetőségét
teremtette meg azoknak a lakóknak, akiknek nélküle évekig kellett
volna takarékoskodniuk a felújításra – mutatott rá a szocialista
politikus.
A program sikerességét bizonyítandó elmondta, tavaly 75 ezer
ember pályázott sikeresen lakása felújítására, összesen 115 ezer
lakást újítottak fel, de 2013-ig az unió segítségével az ilyen
típusú lakások 80 százaléka megújulhat.
Horváth Csaba szerint szükség lenne egy, minden parlamenti párt
egyetértését élvező, hosszú távú, 15 éves lakásprogramra, hiszen
csak ez tudná garantálni, hogy a kormányciklusokon átívelve ezek
kiemelt célok maradjanak.
László Tamás fideszes képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján
Budapesten közölte: pártja elkészítette a Remény címet viselő
panelfelújítási programját, mert a szövetség álláspontja szerint a
kormány Panel plusz programja nem ad megoldást a lakótelepeken élők
számára.
A Fidesz országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: “jelentős
mértékű a lakótelepeken a lecsúszás, egyre több szegény, idős és
beteg ember lakik ezekben a lakásokban. (…) Ezt tetézi a
Gyurcsány-csomag. Nem adott kiutat a lakótelepeken élő milliók
számára a Panel plusz program sem”. A politikus szerint a Panel
plusz program célja a politikai haszonszerzés. A program “álságos”
és “cinikus”, hiszen nem segít az ott élőkön – közölte.
Hozzátette: “nemcsak piaci alapon kell a lakótelepek gondjaival
foglalkozni”.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Lapos a hangulat az ingatlanpiacon, de hosszabb távon még mindig látványos a drágulás

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





