Új vezetők az SCD ingatlan üzletágának élén
A hat éves
működése alatt 35 milliárd forintot befektető SCD csoport
ingatlanfejlesztési üzletágát, valamint ingatlan értékesítését új
szakemberek irányítják nyár közepétől.
Az SCD csoport a nyilvánosság előtt elsősorban a Balaton
melletti három idegenforgalmi cég – Balatontourist, Siótour,
Zalatour – valamint az általa épített három termál szálloda
(Tapolcán, Hajduszoboszlón, Bükkfürdőn) ismert. A hat éve alapított,
és mára az idegenforgalom, ingatlanfejlesztés, valamint az
élelmiszer kereskedelem területén cégcsoporttá nőtt társaság eddig
35 milliárd forintot fektetett be. Ennek nagyobb része az
ingatlanfejlesztés. Csak a három – összesen 600 ágyas – szálloda 10
milliárd forintba került. Jelenleg 150 lakásuk épül, köztük a Cédrus
lakópark Veszprémben, és a Club 218 Siófokon.
Az SCD 2005 évi konszolidált – még nem auditált –
mérlegfőösszege (a magyar szabályok szerint számolva) meghaladta a
34,4 milliárd forintot, az adózás utáni nyeresége pedig 850 millió
forint volt.
A nyár közepétől Dános Pál, a KPMG Tanácsadó Kft. korábbi
igazgatója tölti be az SCD csoport ingatlanfejlesztési üzletágának
vezérigazgatói pozícióját. Az ingatlan-beruházások értékesítésének
irányításával pedig a Home Center Holdingtól érkezett Somfalvi Péter
foglalkozik.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





