Kész a Center, jöhet a Spirál
Átadták a Váci úton lévő Center Point irodaház második ütemét. Budapest legnagyobb, 41 ezer négyzetméteres irodaházának felépítése után a beruházó Global Trade Center (GTC) újabb rekordfejlesztésre készül. A Dózsa György út mellett hamarosan elkezdik építeni a Spirál irodaházat, amely méreteiben túlszárnyalja még a Center Pointot is.
Az 50 millió euróból felépült Center Point irodaház után szintén a XIII. kerületben fejleszt a GTC, de ezúttal nem a Váci úton. A Dózsa György úti, 80 millió eurónál is drágább projekt nevét az a korábbi Spirál szerviz adta, amely ezen a telken működött több évtizeden át. Az új Spirál egy többfázisú irodafejlesztési projekt, amely 62 000 m2 (nettó 54000 m2) bérelhető irodafelületével a főváros legnagyobb irodaháza lesz.
A Spirál komplex első fázisában, amelynek befejezését 2008 elejére tervezik, lesznek mélygarázsok, éttermek, kávézók, üzletek, posta, konferenciatermek és fitness részleg is. 174 méteres homlokzatával, valamint 4,000 m2-es egybefüggő irodaterületével a SPIRÁL egy kivételesen sokcélú épület lesz – ígérik az építtetők. Egy későbbi ütemben, a Szabolcs utca és a Dózsa György út sarkának beépítése után, a Lehel út mentén is terjeszkedik majd a Spirál.
Akárcsak a most átadott Center Point-ot, a Spirál Irodaházat is a Művészetek Palotájával számos nemzetközi díjat elnyerő Zoboki, Demeter és Társaik építésziroda tervezi.
Eli Alroy, a GTC csoport igazgatósági elnöke elmondta, a rendszerváltás óta Magyarország folyamatosan megszilárdítja pozícióját mint a régió üzleti központja, így a GTC számára jó üzleti perspektívát jelent továbbra is, hogy rugalmas irodafelületeket, eredményesen és alacsony bérleti költségek mellett biztosítson Budapesten az üzleti élet szereplőinek. Információink szerint egyébként a bérleti díjak akárcsak a Center Point-ban, a Spirál-ban is 14 euró környékén lesznek.

Négy új lakópark, négy különböző életstílus – Találd meg azt az otthont, ami igazán hozzád illik
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel

Ingyen tervek, milliós támogatás: most újabb budapesti panelházak újulhatnak meg kedvező feltételekkel

Spekulánsok szorításában az európai lakáspiac? Súlyos figyelmeztetést adott ki az EU, sürgős lépéseket sürgetnek

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




