Megújuló lakások Nyíregyházán – panelprogram és fűtéskorszerűsítés
A
panelprogramban 2003 és 2005 között 2.605 lakás újult meg
Nyíregyházán, jelenleg pedig 2.654 otthont korszerűsítenek, a
fűtésrendszer rekonstrukciója pedig még előbbre tart, a korábban
ipari technológiával épült házak 86 százalékát, összesen 13.478-at
tettek rendbe 1997-óta – mondta Csabai Lászlóné, a város
polgármestere az MTI-nek.
Éves átlagban mintegy ezer panellakás felújítása fejeződik be a
településen, s az évi 887 millió forintos költség 40 százalékát az
érintett háztulajdonosok fizetik, míg az állam 295 millió, az
önkormányzat pedig 236 millió forinttal járul a beruházásokhoz –
emelte ki a helyhatósági vezető.
Mikó Dániel alpolgármester hozzátette: a panelprogram iránti
nagy lakossági érdeklődés alapján az önkormányzat – anyagi
lehetőségeire való tekintettel – pontrendszert dolgozott ki a
támogatást kérő pályázatok rangsorolására, s 2015-ig tudják a teljes
lakásállományt megújítani.
Megjegyezte, ez most változhat, mert az a lakóközösség, amelyik
a felújítási költség kétharmadát vállalja a korábbi 40 százalék
helyett, hamarabb megújíthatja otthonát. Nem kell várnia az
önkormányzati segítségre, ráadásul a 26 százalékos pluszköltsége
rövid idő alatt megtérül a korszerűsítés eredményezte
fűtésköltség-megtakarításból.
Gerda István, az önkormányzati tulajdonú Nyírtávhő Kft.
ügyvezető-igazgatója elmondta: a társaság műszaki szakembereinek
szervezésében és irányításával tíz évvel ezelőtt indult meg a
panellakások fűtéskorszerűsítése Nyíregyházán. Az úgynevezett
Nyitás-programban nem csak az épületek vezetékrendszerének és a
hőközpontjainak a rekonstrukciója történt meg, hanem a hőszigetelést
is elvégezték, illetve egyénileg szabályozhatóvá tették a
hőfelhasználást.
A cégvezető megemlítette, hogy már csak 2.500 távfűtéses lakás
távfűtő rendszerének rendbetétele van hátra, így hamarosan
befejeződik a kft. és az érintett lakók közös programja, amelynek
alapján átlagban 25-30 százalékos fűtési költség-megtakarítást érnek
el az érintett tulajdonosok.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Új építésű lakáspiac: a VI. kerületben már 3 millió Ft/m² felett az átlagár – Erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hirdetést feladni bárki tud, eladni viszont csak kevesen – Te ne tartozz azok közé, akik csak hirdetnek!

Fordulat Szegeden: tízezres tonnában mérhető a szén-dioxid kibocsátásának csökkenése

Elszálltak az árak a belvárosban? A VI. kerületben már 3 millió felett az új lakások négyzetmétere – mi jöhet 2026-ban?

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





