Montenegró felméri az ország területén lévő katonai ingatlanokat
Szerbiai sajtóinformáció szerint Montenegróban különleges
bizottságot hoznak létre, amelynek feladata lesz az ország
területén lévő katonai tulajdon felmérése. Erre azért van szükség,
hogy megállapítsák mi szükséges az ország védelméhez, mi pedig nem.
Az ország függetlenségének kikiáltását követően a Szerbia és
Montenegró-i Hadsereg Montenegró területén lévő objektumai a
montenegrói állam tulajdonába kerültek, amelyeket a montenegrói
kormány most fel kíván mérni, és nyilvántartásba akar venni. A
Montenegróhoz kerülő haditechnikai eszközöket az államközösség
haderejének felszámolása során már felbecsülték, amely alapján
végrehajtották a haderő kettéosztását, így történt az egykori
Szerbia és Montenegró-i Hadsereg Védelmi Reformalapjával, amelyből
a montenegrói pénzügyminisztérium számlájára 14,1 millió eurót
fizettek be.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Kiadó modern utcafronti iroda vagy üzlethelyiség Angyalföld központjában a Kartács utcában

Újabb hitelpiaci rekord az Otthon Start miatt

Az 1 milliós támogatás újabb lökést adhat az alsó- és középkategóriás lakáspiacnak

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





