Eladja székházát a MÚOSZ
Egy reprezentatív szállodákat üzemeltető portugál érdekeltségű cégnek
adja el a Magyar Sajtó Házát a Magyar Újságírók Országos Szövetsége
(MÚOSZ) – erről írt alá szerződést csütörtökön Eötvös Pál elnök a
szakmai szervezet tájékoztatása szerint.
Közlésük szerint az újságíró-szövetség és az -akadémia a MÚOSZ
Bajza utcai épületébe költözik, “a befolyó bevétel pedig a szervezet
anyagi konszolidációját hivatott biztosítani”.
Emlékeztettek arra: érvényes, de eredménytelen volt az ingatan
értékesítésére kiírt pályázat, ám a határidő lejárta után érkezett
egy vételi ajánlat, amelynek kapcsán a MÚOSZ illetékes testületei
úgy döntöttek, felhatalmazzák az elnököt a tárgyalások folytatására
és a szerződéskötésre.
Ismertetésük szerint a MÚOSZ számára azért kedvező a
konstrukció, mert a vevő 2008 áprilisáig – ekkor jár le a házban
működő étterem bérleti szerződése – a szövetség birtokában és
használatában hagyja az épületet.
Ugyanakkor “a cég már 2006 végén jelentős összeget átutal, így a
MÚOSZ-nak lehetősége nyílik a szomszédos, saját tulajdonú
ingatlanának teljes felújítására”.
A tervek szerint az Andrássy út 101. szám alatti székház
hasznosításából befolyó bevétel – kiegészülve a balatonszéplaki
üdülő vételárának felével – a MÚOSZ hosszú távú befektetése lenne,
olyan pénzvagyon, ami lehetővé teszi a MÚOSZ anyagi helyzetének
stabilizálását – írják.
“A befektetés nettó hozama és a tagdíjbevétel szilárdan és
időhatár nélkül biztosítja a MÚOSZ működési hátterét. A pénzvagyon
végleges befektetéséről a MÚOSZ illetékes testületei fognak dönteni”
– áll a szervezet közleményében.

Új lakóparkok Budapesten – fenntartható otthonok, családbarát megoldások és prémium életstílus
Iroda

Elkezdődött a magyar kkv-k ESG-forradalma – fenntarthatóság az irodapiacon is

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Elindult a lavina! – Már most látszik az Otthon Start brutális hatása, és ez még csak a kezdet

Egy városnyi energiát spórolnak meg! – Gigaberuházás indul az ELTE-n

Ezért nem tudod eladni az ingatlanod – 6 gyakori hiba lakáseladáskor

INGATLANPIACI KUTATÁS: 10-BŐL 9-EN NEHÉZSÉGEKRE SZÁMÍTANAK
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Nagy bejelentést tett a Shein, ebben az európai országban nyitnak üzletet
Az ázsiai fast fashion óriás további öt bolt megnyitását is tervezi.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
