Az IMMORENT piacvezető a határokon átnyúló ügyletekben
Az Erste
Csoport lízingcége az IMMORENT Hungary első féléves eredményei
alapján várható, hogy eléri az új üzletek területén kitűzött, 65
millió eurós szerződésállományát – tájékoztatta a bank az MTI-t
csütörtökön.
A közlemény szerint Budai Melinda, az IMMORENT Hungary ügyvezető
igazgatója hozzátette: a PPP projektek mellett még tíz új
magyarországi szupermarket 2007. évi finanszírozásával is számolnak.
Ezek összértéke mintegy 30 millió euró, és vizsgálják egy 5
csillagos budapesti szálloda finanszírozásának lehetőségeit is.
Az IMMORENT a KIKA csoport magyarországi expanziójának
finanszírozásában is részt vesz Pécsett, Győrött és Debrecenben –
áll a közleményben.
A következő években továbbra is jelentős fejlődésre számít az
IMMORENT a régió országaiban, míg megjegyzik, hogy Ausztriában
rendkívül érett a lízingpiac, így
itt hasonló dinamikájú növekedés már aligha lehetséges.
Az osztrák anyavállalat, az IMMORENT 2006 első félévében 834,9
millió euróra növelte új lízingüzleteinek volumenét, ami 75
százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.
A közlemény szerint a vállalat Ausztria első számú lízingcége a
belföldi és a határokon átnyúló lízing üzletkötések terén. Az
osztrák lízingtársaságok szövetségének statisztikája szerint az
IMMORENT mintegy 500 millió euró értékű szerződéskötésével és 14
százalékos piaci részesedésével megelőzi versenytársait.
Az Erste Bank Leasinggel az Erste Bank gépjárműlízingre
szakosodott leányvállalatával az IMMORENT 20 százalékos piaci
részesedést biztosít az Erste Bank Csoportnak, amely így mind az
osztrák, mind a határokon átnyúló üzletekben Ausztria legerősebb
bankcsoportja a lízing üzletágban – fűzik hozzá.
Az ingatlanlízing területén az IMMORENT Ausztriában 91,5 millió
euró értékben kötött új üzleteket, szemben az egy évvel korábbi 92,8
millió euróval. A közép-kelet-európai országokban működő
leányvállalatai 182,4 millió euróval – 2005. I. félévében 169,8
millió euróval – járultak hozzá az összeredményhez.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Nem csak a vitorlák versenyeznek a Balatonon: itt dőlhet el, merre fordul a magyar ingatlanpiac

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





