Az infláció alatt emelkedtek az építőipar árai
A várt 6-7
százalék helyett mindössze 2 százalékkal emelkedtek az első félévben
az építmények négyzetméterárai. Az adatokat a Springer Media
Magyarország Baudata divíziója által készített Aktuális Építési
Négyzetméterárak című kiadvány tartalmazza.
Az 5100 objektum (1775 milliárd forint értékű beruházás)
adataiból nyert átlagok szerint a szállodák és a sportlétesítmények
drágultak fajlagosan leginkább, ezek körében az első félévi
áremelkedés 7 százalék volt. A kórházak és irodaházak 6 százalékkal,
az ipari- és mezőgazdasági épületek 3-8 százalékkal, míg a
csatornázás 20 százalékkal drágult. Ugyanakkor a hivatali épületek
fajlagos beruházási költsége 5-6 százalékkal, a kollégiumoké,
művelődési létesítményeké, és középiskoláké pedig 2-4 százalékkal
lett olcsóbb. Szemben a csatornaépítések kiugró drágulásával, a
gázvezetékek építésének költsége 6-7 százalékkal olcsóbb lett.
Mindez forintban kifejezve: egy négyzetméter iroda 285 ezer,
bevásárlóközpont és gyárcsarnok, valamint lakás pedig 220-230 ezer
forintba került az első félévben. A vegyes üzletek, orvosi rendelők,
kollégiumok, társasházak fajlagos előállítási költsége pedig 160-170
ezer forint volt. A raktárakat négyzetméterenként 140 ezer, a
mezőgazdasági épületeket pedig 55-65 ezer forintból lehetett kihozni
(kivéve a hűtőházat, amely 120 ezer forintba került).
Az év második felében 3 százalékos áremelkedés várható a Baudata
előrejelzése szerint.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Nem csak a vitorlák versenyeznek a Balatonon: itt dőlhet el, merre fordul a magyar ingatlanpiac

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





