Real estate conference 2006
A BBJ?ReSource ingatlanos rendezvényei iránt mindig nagy az érdeklődés. Az idei konferencia háttérbeszegetései azonban még az átlagnál is nagyobb közönséget vonzottak. Ennek egyik oka az lehet, hogy egyre inkább felértékelődik azoknak a kutatásoknak a szerepe, amelyek hosszútávon is képesek előrejelezni, mibe érdekes fektetni a korábbi évekhez képest telítettebb piacon.
Persze a vélemények megoszlanak: miután az áruk Budapestnél ?fordulnak?, spekulatív céllal logisztikai központot építeni a fővároson kívül (például Hegyeshalomnál) sokak szerint a jövőben sem lesz kifizetődő. Mások azonban úgy vélték: a vidéki fejlesztésekben is van ráció. Egy dologban azonban mindenki egyetértett: a közúti áruszállításnak még sokáig nem lesz konkurenciája Magyarországon, bár az is biztosra vehető, hogy a multimodális (vasúttal, hajóval, esetleg repülővel is megközelíthető) központok a jövőben biztosan felértékelődnek majd. A közlekedési kérdések sok más témakörben is felmerültek, ilyen például az új kormányzati negyed, amelynek jelentős hatása lehet az egész budapesti irodapiacra a következő években. Az új 180-200 ezer négyzetméteres kormányzati negyed helyszínéről még nem született döntés, de jelentkező már van bőven. Az elmúlt hónapokban az egy teljes évi ?A? kategóriás irodaalapterület-bővülést felülmúló állami megrendelés kapcsán gyakran felmerül néhány Duna melletti helyszín, ahonnan hajóval jól megközelíthető a Parlament. Ilyen helyszínekből sok van Budapesten, és természetesen mindegyik köthető egy-egy nagyobb fejlesztő érdekeltségi köréhez.

Legyen élmény a lakásvásárlás!
Iroda

Rugalmas irodamegoldások: a modern vállalkozások új kedvence

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában
Raktár

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Otthon

Otthon Start hitel 2025 – Minden, amit tudnod kell az új 3 %-os lakáshitelről

Kiadó fejlesztőközpont a XVIII. kerületben – tökéletes választás gyermekekkel foglalkozó intézményeknek

Már látni, hogy meddig tart ki az Otthon Start-os lendület – de jöhet még meglepetés

Új arculattal erősít a lakástakarék-piacon a Fundamenta – Megújult logó a 360 fokos lakhatási szolgáltatáspaletta jegyében
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra

A világ lassan belefullad a munkaalkoholizmusba – Magyarországon még tűrhető a helyzet
Retail

Vadonatúj pláza nyílt Budapesten
A bevásárlóközpont központi elemet tölt be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
