Modern raktárépületből nincs hiány
A magyarországi modern raktáringatlan-piac szereplői bizakodók, a kereslet a tavalyi első félévi lassulást követően a második fél évben ismét meglódult – tette közzé jelentésében a DTZ Research.
A magyarországi modern raktáringatlan-piac szereplői bizakodók, a kereslet a tavalyi első félévi lassulást követően a második fél évben ismét meglódult – tette közzé jelentésében a DTZ Research.
Tavaly összesen 130,5 ezer négyzetméter új építésű ipari ingatlan épült, alig több mint 2002-ben, és lényegesen elmaradt a 2004. évi 202 ezer négyzetméteres rekordtól. A tavaly bérbe vett 119 ezer négyzetméter is szintén kevesebb
az egy évvel korábbi 158 ezernél, az átlagos kihasználtsági mutató pedig 7,2 százalékról 8,1 százalékra növekedett. Ennek ellenére a DTZ Research elemzői bizakodó piacra és a 2005. évinél erőteljesebb fejlődésre számítanak 2006-ban.
A modern ipariingatlan-piac mérete Magyarországon 2005. december végén elérte a 770 ezer négyzetmétert, míg egy évvel korábban 640 ezer négyzetméter volt. A kínálat bővülése alig haladta meg a húsz százalékot, jelenleg 63 ezer négyzetméternyi területen építkeznek, ezek átadása az idei első negyedévben várható. A fejlesztők az építés ütemezését továbbra is a valós kereslet arányában alakítják, s 2006-ban befejeződhet az M1 Business Park, valamint az EuroBusinessPark építése is. Az MO-s megépült, új szakasza mellett több Fejlesztő is vizsgálja a lehetőségeket, a vidéki ingatlanpiac lassabban fejlődik.
Tavaly – 54 ezer négyzetméteres első féléves bérbe vett terület mellett – éves szinten 11y ezer négyzetméternyi terület kiadása történt meg. Az átlagos bérbe vett terület továbbra is alacsony, 2500 négyzetméter, a bérlők 55 százaléka logisztikai cég. Tovább nő a logisztikai kiszervezés szerepe, ugyanakkor regionális szinten Szlovákia és Dél-Lengyelország több, hasonló igényt szívhat el – figyelmeztet az elemzés.
Az ipari ingatlanok bérleti. díjai – követve a korábbi trendet – kissé csökkentek. Egy négyzetméter modern raktár átlagos bérleti díja áfa nélkül 4,2 euró havonta Budapesten.

Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





