Szép remények – Mi várható a lakáspiacon?
Soha nem tapasztalt várakozás övezi az új kormány építésügyi politikáját, a csődhullám sújtotta ingatlanipar minden szegmensében piacélénkítő állami beavatkozásban reménykednek.
Ha csodát nem is, de erőteljes állami segítséget remélnek az ingatlanpiaci szereplők – derült ki a budapesti lakásvásár szakmai konferenciáján. Az új kormány számára most a legtöbb szakmai szövetség a mentőcsomag tartalmára tesz javaslatokat. – Tény, hogy a gazdasági válság legnagyobb vesztese az ingatlanszektor, mert minden oldalról sújtotta a hitelezési krízis – mondta Akar László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója. A tervezett és az elindított beruházások megdrágult vagy elutasított hitelei, az ingatlanok áresése, a kereslet visszaesése egyaránt komoly veszteséget okozott.
A fővárosi ingatlanpiaci index szerint a mélypontot a lakástámogatási rendszer megszüntetésekor, vagyis tavaly nyáron érte el a szektor. Az ingatlanpiaci szereplőkvárakozásait szondázó index az idei első negyedévben csaknem megismételte a kilenc hónappal ezelőtti történelmi mélypontját, az akkori -34,3 százalékpontos eredményt most nem sokkal múlta felül, és -32,2 százalékponton állapodott meg.
A romlás most nem az amúgy hagyományosan legpesszimistább lakáspiacnak köszönhető, hanem az irodapiacnak, ahol a tavalyi rekordméretű átadások után jelentős az üresedési ráta, és a gazdasági kilábalás nélkül új területek bérbeadására belátható időn belül nincs esély. A raktár- és üzlethelyiség-piac kilátásainak megítélése is romlott, ami az ipari teljesítmény drasztikus visszaesésének és a kiskereskedelmi forgalom további várható csökkenésének tükrében érthető.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





