Így spórolnak a görögök
A görögöknek – főként, ha állami vállalatnál dolgoznak – nem kell “csupán” a havi fizetésükre támaszkodniuk, hiszen a juttatások széles palettája áll rendelkezésükre, ezekről pedig még az adósságválság kellős közepén sem kívánnak lemondani. A több esetben évente 18 havi munkabéren felül extra prémium jár például a kézmosásért, a pontos munkakezdésért vagy az akták cipeléséért, áll a Handelsblatt gyűjtésében.
A részben privatizált telekommunikációs vállalatnál, az OTE-nál dolgozók a szolgálati autóik felmelegítéséért havonta 25 eurós támogatást kaptak. A szakszervezet tájékoztatása szerint ezt a juttatást hétfőn megszüntették, viszont az OTE alkalmazottai követelik annak visszaállítását.
Az OSE-nál, vagyis a görög állami vasúttársaságnál különösen bizarr prémiumokat kapnak az akár 7000 eurót, vagyis jelenlegi árfolyamon számolva több mint 1,8 millió forintot kereső mozdonyvezetők. Minden megtett kilométer után prémiumot kapnak, és a szabadnapjaik nem 24 hanem 28 órásak. Ezen felül egy speciális, a higiénés szabályok betartása esetén nyújtott prémium is üti a markukat, havonta 420 euró, vagyis mintegy 112 ezer forint jár a kézmosásért. Ez a juttatás eddig minden negyedik, vonaton szolgálatot teljesítő OSE-alkalmazottnak járt.
Tovább a Portfolio.hu cikkére

Zöld otthonok, városi kényelem – négy projekt, ahol a jövő már ma épül
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Végre járható lesz a Flórián téri felüljáró – de jön a feketeleves: újabb lezárások bénítják majd a várost!

Felrobbant a lakáspiac: lakásonként 10 milliós büntetést kaphatnak a fejlesztők az Otthon Start miatt!

Ezért nem tudod eladni az ingatlanod – 6 hiba, amit sok eladó elkövet

Felrobbantja a piacot az Otthon Start – de nem ott, ahol mindenki várta!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





