Molgate: meredeken zuhanó részvények
Arra a hírre, hogy Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató előzetes kiadatását.
Az olajipari részvény árfolyam a lélektaninak számító 20.000 forint alá került, napi mélypontja eddig 19.935 forint volt. Tizenegy óra körül 20.050 forinton kereskednek vele, ez 4,07 százalékos gyengülés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Kereskedők szerint három nagy külföldi befektető adja folyamatosan a részvényt, kérdés, hogy ez a hír mennyire ingatja meg a befektetőket. A Molt jegyzik a varsói tőzsdén is, ott 4,74 százalékot esett az árfolyam, 301,50 zlotyba kerül.
A Mol azt közölte, hogy sem a társaság, sem Hernádi Zsolt nem kapott hivatalos értesítést az ügyről. A Népszabadság keddi számban azt írta, hogy Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója előzetes kiadatását.
A lap több, egymástól független, de meg nem nevezett forrásból úgy értesült: a horvátok felajánlották, hogy az általuk később átadandó bizonyítékok és a később megadandó kérdések alapján Magyarországon hallgassák ki gyanúsítottként a Mol-vezért.
A Népszabadság szerint ez azt sejteti, hogy egyelőre, legalábbis részben felajánlották az eljárás lefolytatását. Az ügyben illetékes magyar hivatalos források nem kívánták kommentálni a lap értesülését. A lap emlékeztetett arra, hogy horvát lapértesülések szerint Hernádi Zsoltot vesztegetéssel gyanúsítja az ottani ügyészség.
A napilap valószínűsíti, ha a Hernádi elleni eljárás magyar részről zöld utat kapna, az alighanem már önmagában együtt járhat az elnök-vezérigazgató kényszerű távozásával Mol éléről.
A Mol 400 forinttal, 1,88 százalékkal 20.900 forinton zárt hétfőn, forgalma 1,5 milliárd forint volt.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Töretlen Lendületben a Lakáspiac: 2022 Óta Nem Látott Forgalom Volt Szeptemberben

Ingyen tankolás, százezres jóváírások, elengedett díjak: így versenyeznek a bankok az Otthon Start ügyfelekért!

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Elkelt a világ egyik legnagyobb játékpiaci óriása, elképesztő összeget fizettek érte
Olyan játékok köthetőek a céghez, mint a The Sims vagy a FIFA.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
