Ingatlant ad bérbe? Így csökkentheti az adóját!
Lakás bérbeadása esetén a bérbeadó magánszemély január 1-jétől a bérbeadásból származó bevételéből levonhatja az általa más településen bérbevett lakás ugyanazon évben igazoltan megfizetett bérleti díját a személyi jövedelemadóról szóló törvény (Szja. tv.) szerint.
Az adóhatóság honlapján korábban közzétett tájékoztató szerint ennek feltétele az, hogy a bérbeadás, illetve a bérbevétel időtartama a 90 napot meghaladja, és a bérbevett lakással összefüggésben a magánszemély más tevékenységéből származó bevételével (például önálló tevékenység vagy egyéni vállalkozói tevékenység bevételével) szemben nem számol el költséget, vagy az igazoltan megfizetett bérleti díjat számára még részben sem térítették meg.
A NAV felhívja a figyelmet arra is, hogy a 2012. január 1-jétől hatályos rendelkezés értelmében az adóalap-kiegészítés alapjául szolgáló összeg megállapítása során a jövedelem 78 százalékát kell jövedelemként figyelembe venni (“78 százalékos szabály”) akkor, ha a magánszemély a szociális hozzájárulási adó vagy az egészségügyi hozzájárulás megfizetésére kötelezett.
Nem alkalmazható azonban ez a szabály akkor, ha a magánszemély részére azt megtérítik vagy költségként számolhatja el. Mindebből következik, hogy tételes költségelszámolás választása esetén, ha a bérbeadó magánszemély 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás fizetésére is kötelezett, az adó- és adóelőleg alapjának megállapításánál nem alkalmazható az úgynevezett “78 százalékos” szabály, mivel az Szja. tv. alapján a magánszemély az egészségügyi hozzájárulást elszámolhatja költségként.
Ha a bérbeadó a bérbeadásból származó jövedelmének a megállapítására a 10 százalék költséghányad alkalmazását választja, akkor továbbra is a bevétel 90 százaléka minősül az adóelőleg-alap számításánál figyelembe vett jövedelemnek – írta a ProfitLine.hu.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Az országos átlagot is meghaladva drágultak a lakások Kelet-Magyarországon – Debrecenben és Szegeden viszont mérsékelt volt a drágulás

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében

Világrekordot hozott a magyar naperőművek augusztusa – közben Paks termelése mélypontra zuhant

Kertes, panorámás vagy wellnesses családi házat keresel? Ezek az otthonok Otthon Starttal is megvásárolhatók
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





