Milliókat takarít meg az új nyíregyházi távhőellátó rendszer
Lezárult a nyíregyházi távhőellátó rendszer korszerűsítésének második szakasza, a Nyírtávhő újabb uniós pályázatból folytatná a rekonstrukciót.
Az 50 százalékban uniós támogatású, összesen 236 millió forint értékű beruházásról és a további fejlesztési tervekről kedden tartott sajtótájékoztatót a projektgazda Nyírtávhő Kft. a szabolcsi megyeszékhelyen. A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázat segítségével megvalósult beruházás során a rendszer legrégebbi elemeinek korszerűsítését végezték el. Az Északi körutat érintő munkálatok során átalakították és felújították a jelenleg két hőközpontról üzemeltetett 57, illetve 20 lakásos épületegyütteseket ellátó hőközpontokat.
A két, régebben épült szolgáltatóközpont helyett épületenként összesen nyolc kompakt hőközponti blokkot építettek ki, amelyek úgynevezett primer hőellátást kaptak. A beruházás révén évi 3500 gigajoule energia takarítható meg, amely átszámítva 15,5 millió forint költségmegtakarítást tesz lehetővé.
Üzembiztosan működik a távhőrendszer
Arday Balázs, a cég ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a rossz állapotban lévő távhő-alapinfrastruktúra korszerűsítését folytatni szeretné a Nyírtávhő. A tervek szerint a még idén kiírásra kerülő KEOP programban elérhető forrásokra a társaság a mostaninál nagyobb összegre nyújt be pályázatot. Ennek keretében a 40-45 éves gerinchálózat cseréjét és a hőközpontoknak közvetlenül az épületekbe telepítését szeretnék elvégezni – ismertette Arday Balázs. A fejlesztés a Stadion és a Vasvári Pál utcákat, a Bujtost, a Síp és Egyház utcákat érintené.
Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz–KDNP-s polgármestere hangsúlyozta: jelen pályázat jelentősége, hogy a fejlesztés révén a rendszer immár üzembiztosan működik több szakaszon, illetve a beruházás jelentős költségmegtakarítást tesz lehetővé.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





