6,6 milliárdból utastájékoztatna a BKK
Évek óta tervezgeti a Budapesti Közlekedési Központ, hogy egy új utastájékoztatási és forgalomirányítási rendszert vezet be. A hírek eddig meglehetősen soványan szállingóztak a projektről, feltéve, hogy Szalóczy Pál újbóli munkába állását a Hír24 nem sorolja ide. A BKV már 2008-ban készíttetett egy megvalósíthatósági tanulmányt, és 2009-ben megkötöttek rá egy támogatási szerződést is. Most azonban a BKK arról tájékoztatotta a Hír24-et, hogy csak a jövő év elején lehet valami a 6,6 milliárdos rendszerből.
A Futár (Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer) a BKK projektje, amelynek részeként egyszer csak GPS-alapú utastájékoztatási és forgalomirányítási rendszert vezetnek be. Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ igazgatója már két éve elmondta, hogy a tervezett beruházás egyik eleme, hogy a kommunikációs rendszer átáll digitális technikára. De a diszpécser nemcsak beszélni tud majd a sofőrrel, a buszokba épített GPS-berendezések alapján pontosan látja azt is a központban, hol van az adott járat. Egyenletesebben tudja indítani a járműveket a vonalon. A rendszer pedig akár a jelzőlámpák működését is befolyásolni tudja.
A BKK szerint ez a rendszer teljes mértékben ki fogja váltani a főváros felszíni tömegközlekedésének jelenlegi korszerűtlen, valós idejű adatokat nem kezelő utastájékoztatási és forgalomirányítási rendszereit, melynek eredményeként a diszpécserközpontban hatékonyabban tudják majd biztosítani az egyenletes, menetrend szerinti járműkövetést, váratlan esemény bekövetkezte esetén pedig gyorsabban és eredményesebben tudnak majd beavatkozni. A teljes cikket itt olvahatja el!

Zöldebb környezet, modern otthonok, különleges lokációk – lakóparkok, ahol új szintre léphet a mindennapi élet
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Vége lehet a saját lakás egyeduralmának? Meglepő fordulat jöhet a magyar ingatlanpiacon

Jön a gázügyintézési leállás: közel két hétig nem lehet online befizetni az MVM-nél – fontos határidőt közöltek

Ingatlant adnál el? 5 hiba, ami miatt elkerülhetik a vevők a hirdetésed – ezeket ne kövesd el!

Hatalmas új park jöhet a Duna-parton: 36 ezer négyzetméternyi zöldterületet kap Budapest XIII. kerülete
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





