Élmezőnyben a magyar egyetemisták solar háza a madridi versenyen
A közönség szavazatai alapján a 3. helyen, a zsűri eddigi minősítése szerint pedig a 8. helyen áll a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata, az ODOO nevű aktív házával a madridi Solar Decathlon Europe nemzetközi versenyen – közölte a főszponzor Siemens Zrt. az MTI-vel csütörtökön.
A cég közleménye szerint a pályaműveket tíz szempont alapján értékeli a szakmai zsűri. Eddig a komfort, az épületüzemeltetés, az energiamérleg és építészet alapján pontozták a házakat. Ezek alapján a 8. helyen áll az ODOO-projekt.
A következő napokban további hat szempont – épületszerkezet, energiahatékonyság, kommunikáció és társadalmi felelősségvállalás, iparosíthatóság, innováció, valamint fenntarthatóság – alapján vizsgálják a projektet.
A felhasznált energia dupláját megtermelő napház 100 millió forintba került, de a teljes projekt – beleértve a madridi kiszállítást is – 200 millió forint értékű. Ennek negyedét adta a főszponzor Siemens Zrt., amely ezen túlmenően anyaggal, eszközzel is segítette a vállalkozást. Szintén a költségek negyedének az átvállalásával járult hozzá az állam a ház elkészítéséhez.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





