Velencei-tó Kapuja: tovább folyik a nyomozás
További négy hónappal meghosszabbították a Velencei-tó Kapuja elnevezésű beruházással kapcsolatban indított nyomozást – tájékoztatta a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
Kató Miklós elmondta: az ismeretlen tettes ellen tavaly indított nyomozás időtartamát 2013. január 23-áig hosszabbították meg. Az üggyel kapcsolatban egyéb fejleményekről nem tudott beszámolni. “Mivel egy éven túli nyomozásról van szó, felettes szervtől, a Legfelsőbb Ügyészségtől kértük a hosszabbítást” – tette hozzá.
Korábban januárban és áprilisban három-három hónappal, míg azt követően további két hónappal hosszabbították meg a nyomozást, amelyet fokozott ügyészi felügyelet mellett a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság folytat le.
A velencei önkormányzat tavaly októberben tett büntetőfeljelentést ismeretlen tettes ellen a beruházás ügyében és fel is bontotta a projekt kivitelezőjével kötött vállalkozói szerződést. L. Simon László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője tavaly november 5-én szintén feljelentést tett a tó keleti partszakaszán található szabadstrandon indult nagyberuházás ügyében hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.
Velencén 2008 júniusában jelentették be, hogy európai uniós támogatással 2,26 milliárd forintos turisztikai fejlesztés valósulhat meg kiemelt projektként. Az akkori közlés szerint a Velencei-tó Kapuja elnevezésű, 1,58 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatással megvalósítandó beruházással 80 ezer négyzetméternyi területen újítják meg a tó partját, ennek részeként egyebek mellett homokos partszakaszt és részben fedett, fűtött, illetve klimatizált korzót alakítanak ki.
A projektet tavaly nyárra kellett volna befejezni, a tó partján a 2010-es önkormányzati választás másnapján kivágták a fákat, de az építkezést 2011 nyár elején abbahagyták, most csak egy félkész betonépület áll a beruházás helyén. Az önkormányzat idén nyáron kezdett el új kivitelezőt keresni, mivel az először megbízottnak komoly likviditási gondjai voltak, több felszámolási eljárás is indult ellene.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Otthon

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Az Ingatlan- és a Pénzügyi Szakértők Szerepét is Felértékelte az Otthon Start – A kereslet erősödése ellenére az eladók nagyobb arányban vették igénybe közvetítők segítségét
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

MBH Bank: Kiugró növekedés várható az újlakás-kínálatban – A tranzakciószám is emelkedik: 20 ezerrel több lakás kelhet el idén, mint tavaly
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Retail

Elkelt a világ egyik legnagyobb játékpiaci óriása, elképesztő összeget fizettek érte
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Index
Olyan játékok köthetőek a céghez, mint a The Sims vagy a FIFA.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép
Videó

Épületek és életképek, a háború előtti Pestről
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Ingatlantájoló