Januártól több illeték terheli a lakásvételt

Januártól emelkedik a lakásvásárlások illetéke, egyszerűsödik viszont a helyzet öröklés és ajándékozás esetén, az illeték-előleg pedig megszűnt.

Január elsejétől hatályba léptek az illetéktörvény módosításai is, amelyek összességében egyszerűsödést hoznak több ponton, ugyanakkor megszűnnek illetékkedvezmények – írja az RSM DTM blogjában Szűcs Bálint ügyvéd, adószakértő partner.

A legszembetűnőbb és talán legkényesebb változás a lakások forgalmi értékének első 4 millió forintjára jutó kedvezményes, 2 százalékos illetékkulcs eltörlése. A jövőben tehát a lakások visszterhes vagyonátruházási illetéke egységesen 4 százalékos lesz. Ez 80 ezer forint többlet költségvetési bevételt, illetve a vevő számára ennyi költségtöbbletet jelent minden egyes lakásvásárlás során, ha a forgalmi érték a 4 millió forintot eléri vagy meghaladja, ami az esetek jelentős részében elmondható.

Egyszerűsödnek az öröklés és az ajándékozási illeték kulcsai, a korábbi családi kapcsolaton és forgalmi értéken alapuló progresszív rendszer helyett általánosan 18 százalékos, lakástulajdon és lakástulajdonhoz kapcsolódó jogok esetében 9 százalékos kulcsot kell alkalmazni 2013-tól.

A 35 éven aluliak első lakásvásárlásához kapcsolódó kedvezmény több oldalról is bővül. A továbbiakban a kedvezmény már a 8 millió forint forgalmi értéket meghaladó lakások esetén is igénybe vehető, ha a forgalmi érték a 15 millió forintot nem haladja meg. A fizetendő illeték 50 százalékának elengedése sem korlátozódik 40 ezer forintra, a kedvezményt 15 millió forintig a teljes forgalmi értékre alkalmazni lehet. Ez teljes körű kihasználás esetén 300 ezer forint megtakarítást is jelenthet az első lakását megszerző fiatalnak.

Az öröklési illetékmentességek kapcsán előnyös módosítás, hogy a túlélő házastárs már nem csak a haszonélvezeti és használati jogot szerezheti meg illetékmentesen, hanem állagörökösként is mentesül az illeték lerovása alól.

Kedvező és ésszerű változás történt a cserepótló vétel szabályozásában. A főszabály továbbra is él, tehát lakástulajdon cseréje vagy olyan módon történő vásárlása esetén, amikor a vételt megelőző vagy azt követő egy éven belül másik lakástulajdon értékesítésére is sor kerül, az illeték alapja a lakástulajdonok forgalmi értékének a különbözete. Január elsejétől viszont már nem kell illetéket fizetni, ha a vásárolt lakás forgalmi értéke az eladott lakás forgalmi értékénél kisebb.

További részleteket itt lehet olvasni.


Fatal error: Uncaught Error: Call to undefined function mysql_connect() in /var/www/wp-ingatlanhirek2/wp-content/themes/colormag/content-single.php:156 Stack trace: #0 /var/www/wp-ingatlanhirek2/wp-includes/template.php(732): require() #1 /var/www/wp-ingatlanhirek2/wp-includes/template.php(676): load_template('/var/www/wp-ing...', false, Array) #2 /var/www/wp-ingatlanhirek2/wp-includes/general-template.php(204): locate_template(Array, true, false, Array) #3 /var/www/wp-ingatlanhirek2/wp-content/themes/colormag/single.php(20): get_template_part('content', 'single') #4 /var/www/wp-ingatlanhirek2/wp-includes/template-loader.php(106): include('/var/www/wp-ing...') #5 /var/www/wp-ingatlanhirek2/wp-blog-header.php(19): require_once('/var/www/wp-ing...') #6 /var/www/wp-ingatlanhirek2/index.php(21): require('/var/www/wp-ing...') #7 {main} thrown in /var/www/wp-ingatlanhirek2/wp-content/themes/colormag/content-single.php on line 156