Célkeresztben a nullaforintos villanyszáml
A kistelepülések lehetnek a legnagyobb nyertesei annak a technológiai robbanásnak, ami az energiatárolási technológiákban zajlik. Noha a szakemberek 2025-re várják az általános elterjedését, azoknak, akik mostanra saját termelő egységre tettek szert, a fejlődés magától értetődő. Akkor is, ha nem kapnak nagy nyilvánosságot.
Ez most megint szöget ütött a fejembe. Mivel hat éve egyik terv születik a másik után, már a képviselő-testület se fog csodálkozni” – mondta a hvg.hu-nak Kollár Károly, Sárisáp polgármestere, miután az imént ismerkedett meg egy konténer méretű speciális akkumulátorral.
A tradicionálisan mezőgazdaságból és bányászatból élő, 3000 fős kistelepülés alól a rendszerváltás után kihullott a helyi mgtsz és a dorogi szénbánya, melyek a környék egyetlen nagyfoglalkoztatói voltak. Kollárt 2006-ban választották meg először polgármesternek. Amikor kezébe került az önkormányzat havi villanyszámlája, megdöbbent a másfél millió forintos fizetési kötelezettségén. A 300 millió forintos éves bevételhez hozzátenni nem tudtak. Iparűzési adóból így is 20 millió forintot szedtek be. Költségoldalon pedig nem szívesen faragtak volna az iskola, az óvoda költségvetéséből, és a faluközpont kínálatát sem nyirbálták volna meg.
A Műegyetem építészmérnöki karán tanultakra és a kiskereskedői vénájára támaszkodva a polgármester a költséglefaragást szó szerint a kályhánál kezdte: lecserélték az összes, helységenként külön-külön működtetett energiazabáló kályhákat. Ezt követően pályázati pénzből egy újabb projekt keretében nyílászárócserét hajtottak végre az önkormányzati intézményekben. Gyorsan prioritássá vált az évek alatt a fejlesztési önrészek biztosítása a költségvetésben. Miután a gázszámla feleződésével a megtakarításokat falufejlesztésbe, járda-, és úttestépítésbe forgatták vissza, Kollár 2010-es újrázását követően eljutottak a passzív költségmegtakarítási lehetőségek határáig.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ne maradj le a legjobb lakásokról! Így értesülhetsz elsőként az új hirdetésekről és az árcsökkentésekről

Négy ingatlan, amelynek most csökkent az ára – akár 10 millió forintot is spórolhatnak a vevők

Vagyonadó jöhet a milliárdos ingatlanokra: így számolhatják ki, mennyit kell fizetniük a tulajdonosoknak

Karácsony Gergely nyilatkozott: Rákosrendező és a Diákváros lehet a következő évek két legfontosabb beruházása
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





