Itt a legújabb fordulat a számlagyár ügyében: Magyarország egyik leggazdagabb embere elismerte a csalást

Novemberben veszi kezdetét az elmúlt évek egyik legnagyobb költségvetési csalási ügye, amelyben a vád szerint több mint 4,5 milliárd forint kárt okoztak. Az ötven vádlott között szerepel Jellinek Dániel milliárdos üzletember 74 éves édesapja, valamint egy, a Jellinek érdekeltségébe tartozó cég vezetője is. Most azonban kiderült, hogy Magyarország hetedik leggazdagabb embere magára vállalta a felelősséget, megkímélve apját és munkatársát a vádtól.

Egy volt ügyész, az eljárás másodrendű vádlottja szerint egy olyan tranzakció kimaradt a vádiratból, ami egy belize-i offshore cég és egy hongkongi társaság közt zajlott százmilliós értékben. A 24.hu megtalálta a hongkongi cég Magyarországra vezető szálait, amelyek a számlagyáras ügy elsőrendű vádlottja, a BKV és a CBA volt informatikai vezetője felé is elágaznak.

Fordulat történt az elmúlt évek egyik legnagyobb számlagyárbotrányában, amelynek főszereplői ellen februárban emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség. A 24.hu információja alapján a vád szerint a költségvetésnek négy és fél milliárd forint kárt okozó, ötven vádlottat felsorakoztató ügyben várhatóan felelősségre vonják Jellinek Dániel milliárdos üzletembert, akinek az érdekeltségében álló Indotek Csoport két vállalata is fiktív számlákat fogadott be a számlagyártól.

Mint megtudtuk, a két említett társaság – a Mall Management Kft. és az In-Management Kft. – korábbi ügyvezetőit megvádolták. Egyikük Jellinek 74 éves édesapja, aki öt éven át vezette az előbbi céget. Vele és a másik cég vezetőjével (akiktől Jellinek Dániel vette át egy időre az ügyvezetést) szemben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége a vád. Ezt azonban nem hagyta szó nélkül a leggazdagabb magyarok listáján a hetedik helyet elfoglaló Jellinek: információink szerint

a csaknem 300 milliárd forintos becsült vagyonnal rendelkező üzletember besétált az ügyészségre, és magára vállalta az apja és kollégája terhére rótt bűncselekményeket.

Jellinek lapunk érdeklődésére megerősítette a történteket, és közölte:

Azt csináltam, ami egy ilyen helyzetben minden cégvezetőtől, tulajdonostól és szüleiért felelősséget vállaló embertől elvárható, magamra vállaltam az ügyet, hogy ártatlanul ne hurcolják meg idős édesapámat és kollégámat.