Helyreállítják a bicskei Batthyány kastély történelmi kertjét
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft. közreműködésével pályázati forrásból, „A bicskei Batthyány kastély védett történeti kertjének helyreállítása” című projekt keretében valósítja meg a kastélypark történeti kertjének rekonstrukcióját.
A történeti kert, melyet a 18. század végén építették ki, ma is jelentős parknak számít országos és régiós szinten egyaránt. A terület díszkerti része, amely a Fogadóudvart, a Belső udvart és az Alsókertet foglalta magában, napjainkban is összefüggő zöld területet alkot, nem darabolódott fel. A Szent László patakig terjedő kertet beépítés sem roncsolja.
A pályázati projekt keretében a régészeti kutatások során feltárt egykori útszelvényekre szerkesztették ki az útrendszert, a díszmedencét és a központi szőnyegágyat képi források alapján állítják vissza. A fejlesztések során a jelenleg is meglévő alsókerti tavat alakítják ki a park locsolóhálózatát ellátó rendszer puffer víztárolójává. A tó táplálását fúrt kútról oldják meg mederrendezést követően.
„A kastély kertjének történelmi, kertművészeti és tájökológiai megőrzése gazdasági és társadalmi szempontból is meghatározó. A park központi szerepet játszik a térség kulturális életében. A felújításoknak köszönhetően tovább növelhető a közösségi érdekek magas színvonalú kiszolgálása. A MNV Zrt célja ez esetben is, mint mindig közcél! Az itt élő gyerekek, a bicskeiek, és minden műemlék szerető, kulturális örökségünk iránt érdeklődők és a természetbarátok örömét és épülését szolgálja majd.”– mondta a projekt nyitórendezvényén Marjay Gyula, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Ingó és Ingatlanvagyonért felelős főigazgatója.
A jelenleg állami tulajdonban lévő kastély épületében 1929 óta gyermekotthon működik, jelenleg 9 lakásotthon biztosítja 90 nehézsorsú, súlyosan hátrányos helyzetű, veszélyeztetett, közöttük sok árva és félárva gyermek menedékét. A gyermekotthon felzárkóztató 8 osztályos, 8 évfolyamos és sajátos nevelési igényű gyerekek oktatását is végzi.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Tengerpart, alpesi kisváros vagy akár Hollywood – külföldi ingatlanok egy helyen, eurós áron az Ingatlantájolón

Tegnap indult, azonnal túlterhelődött a pályázati oldal, akkora roham van az állami energiatárolós támogatásra

Sokkjelentés érkezett: ezek az ingatlanok hamarosan eladhatatlanná válhatnak – a klímaváltozás már a lakásod árát fenyegeti

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





