Sikeres a magyar fejlesztésű LED-es világítási rendszer

A műszaki teljesítmény nem hiten alapul, hanem mérhető. Több mint 650 millió forintos kutatás-fejlesztés illetve két és fél éves piaci előkészítés után 2013 harmadik negyedévétől elkezdte a tisztán magyar fejlesztésű energiahatékony LED-es ipari és közvilágítási rendszerének szállítását a Hungaro Lux Light Kft. – tudta meg az OGH Hírügynökség Nagy Zsolt ügyvezető igazgatótól.

2010-ben egy német-magyar vegyesvállalat, a KIZ Bau Magyarország Kft. hazai tulajdonosa kezdett érdeklődni a Hungarolux Light által fejlesztett hosszú élettartamú, energiahatékony LED-es ipari és közvilágítási rendszer, a PearlLight termékcsalád iránt.

 

Az egészséges német mentalitás, a minőségre és biztonságra való törekvés a kapcsolatfelvételben és üzletkötésben egyaránt tetten érhető volt: két évig tartott, amíg a német partner meggyőződött arról – mérések, próbavilágítások, mintaszereléseksorán –, hogy a termék jó, és tényleg pont azt tudja, amit a gyártó állít róla. Végül két és fél év után, 2013 júliusában beindultak a szállítások.

 

„A neves nemzetközi márkák által dominált német piacon a legnagyobb akadályt az jelentette, hogy a PearlLight termékcsalád teljesen ismeretlen kihívó fél volt. A 650 millió forintos k fprojektben általunk kifejlesztett világítótestet tisztán csak az üzemelési tapasztalatok adhatták el. De szerencsére a műszaki teljesítmény nem hiten alapul: az üzemeltetési vezetők, felelős döntéshozók egy néhány ezer forintos fogyasztásmérővel, illetve egy húszezer forintos fénymérő műszerrel felszerelkezve meg tudnak győződni a névleges és tényleges teljesítmény viszonyáról. A magyar LED-es világítótestekkel is így jártak el Németországban. Hónapokon keresztül napi 24 órában tesztelték, majd havonta egyszer fénymérővel kontrollálták a fényerősséget. A próbavilágítások pedig magukért beszéltek” ­– ecsetelte az OGH Hírügynökségnek a német piacra való belépés kihívásait Nagy Zsolt, a Hungaro LuxLight Kft. ügyvezetője.

 

Kulcsfontosságú volt a garanciavállaláskérdéseis, emiatt praktikusan egy német céggel létrehozott vegyes-vállalat képviselte a magyar terméket. Erősen meg kellett küzdeni a távol-keleti termékekkelis, amelyek a megrendelői oldal éberségét az alacsony árakkal kívánják áttörni. Ezeknél azonban komoly minőségi és garanciális aggályok merültek fel. Nem ritka, hogy a távol-keleti gyártású világítótestekben 3 hónap múlva már akár 20% fényerőcsökkenés is tapasztalható, márpedig a lumen (azaz a látható fény) mennyiségének a csökkenése hatványozottan hat ki a megvilágított felületre. A 10% fényerőcsökkenés a világítótestben egy megvilágított asztal felületén már akár 30%-os fényveszteséget jelenthet.

 

A Hungarolux Light termékeiben található Cree ledekteljesítménye ezzel szemben 10%-kal emelkedett egy hónap után. „A LED-ek ’beégtek’, így hívják a szakemberek maguk közt ezt a jelenséget. Ezt a tulajdonságot más világítótesteknél laboratóriumi és üzemi körülmények  között nem tudták eddig megfigyelni. A USA-ban gyártott Cree ledekre viszont alapvetően jellemző, hogy 800-1000 üzemóra után a 10%-kal növekszik a fényerő” –  mutatott rá  Nagy Zsolt az általuk használt LED-ek speciális tulajdonságára.

 

A Hungarolux Light ügyvezetője nagyon elismerően nyilatkozott a német beszerzési eljárásról. A 0-24órában zajló, legalább 8-10.000 órás, több helyszínen megvalósított tesztüzemelésvolt szerinte is műszaki szempontból az egyedül elfogadható, felelős és hiteles megközelítés. Elmondása szerint csak miután a német fél megnyugtatóan meggyőződött a minták magas műszaki színvonaláról, döntött úgy, hogy meglátogatja a gyártás helyszínét.

 

2012 végén három delegáció érkezett MagyarországraLinzből, Passauból és Frankfurtból, amelyben üzemeltető- és beruházó cégek (KIZBAU, UW AG, Linz AG, ELIN) műszaki vezetői képviseltették magukat. A delegáció meglátogatta a Hungarolux Light Kft. budapesti telephelyét, és a teljes gyártási folyamatot végignézték, az alkalmazott szerszámokig bezárólag. „A legnagyobb baj a kétely. Német megbízóink még mindig tartottak attól, hogy távol-keleti árut fognak kapni, ezért meg akartak bizonyosodni arról, hogy rendelkezünk-e valós gyártási képességgel, kapacitással.  Igazuk volt: az üzemeltetési igazgatóknak valóban érdemes egy napot rászánni, és megbizonyosodni arról, hogy az a cég, amelyik azt állítja, hogy gyárt világítótestet, valóban teszi-e” – hangsúlyozza Nagy Zsolt.

 

Az ügyvezető hozzátette, ők LED-et nem gyártanak, de a kutatás-fejlesztés, a világítási rendszerük minden jelentős alkatrésze és maga az összeszerelés is Magyarországon készül, és ami a legfontosabb, garanciavállaló képességük valóságos.

 

Arra kérdésre, hogy hol tart most a projekt, Nagy Zsolt úgy nyilatkozott az OGH Hírügynökségnek, jelenleg már több ezer darabos megrendelésállományt szolgálnak ki, 6 hetente 200 db közvilágítási lámpa kerül kiszállításra. A PearlLight közvilágítási termék, abszolút versenyképesnek bizonyult és komoly konkurenciája a Philipsnek, az Osramnak és a Schrédernek. Már több közbeszerzésben megnyerték a versenyt a nagy márkákkal szemben. Folyamatosan meghívásokat kapnak német állami tenderekre, ahol a német sajátosságok miatt a magyar cég nem, csak a német partnercégük, a LIS Gmbh. (Ledlighting Industrial Systems) vehet részt.

 

A PearlLight termékcsalád most készül a német piacra a beltéri világítással is betörni. A piaci teszteken már ugyan sikeresen keresztülmentek, de ebben a szegmensben lényegesen erősebb a konkurencia által támasztott kommunikációs és a technológia szabványok szintjén kilobbizott akadály. Nagyon előrehaladott tárgyalások folynak Ausztriában (Linz), és az orosz–ukrán piacon is. Mégis a magyar piac bizonyult eddig a legkeményebb diónak, de ennek okairól Nagy Zsolt az OGH hírügynökség kérdésére nem árult el további részleteket.