Minősített működés a Polgár Ipari Parkban
ISO tanúsítvány az üzemeltetőnek
A magyarországi ipari parkok között szinte egyedülállóan a Polgár Ipari Park tulajdonosa és üzemeltetője a Polgár Invest Kft. (az InfoGroup cégcsoport tagja) megkapta az ISO 14001-es tanúsítványt, mely szerint környezetközpontú irányítási rendszerrel működik.
A cég magáénak vallja a fenntartható fejlődés elvét, tehát törekszik az egyensúly megtalálására a jelenlegi társadalmi, gazdasági, műszaki és környezeti feltételek között.
„Ezeket figyelembe véve szervezetünk a tevékenységei során nem csak a törvényi és hatósági előírásokat veszi figyelembe, hanem elkötelezett a környezeti teljesítőképesség javítására és a szennyezéses károkozás megelőzésére.
Hatékonyan használjuk a természet erőforrásait, újrahasznosítjuk a tevékenységünk során keletkezett hulladékokat és mindent megteszünk, hogy csökkentsük azok mennyiségét – mondta Székely Ádám a Polgár – Invest Kft. ügyvezetője.
„A XXI. század kihívásainak megfelelően a környezettudatosság minden fejlesztésünk előkészítése, kivitelezése és üzemeltetése során elsődleges szempont, emellett portfólió beruházásainkkal is azon iparágakban igyekszünk partnereket keresni, ahol a környezet védelme is lényeges. Így tudunk folyamatosan megfelelni a társadalmi elvárásoknak, hazai és nemzetközi előírásoknak és tudjuk biztosítani a társaság hírnevének és piaci pozíciójának megerősítését”- tette hozzá.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is

Családi házak Otthon Starttal: napelemes ikerház, kétgenerációs téglaotthon és prémium sorház egy válogatásban

Megszólalt a kormány: százezrek vágtak bele a felújításba – itt tartanak most a lakossági programok
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





