Enyhülhet a forgalmi káosz Budapesten – a főpolgármester friss bejelentései

Lassan az ingatlanárakat is negatívan befolyásolja a forgalmi káosz, azaz az, ami tavasz óta a fővárosban autós közlekedés címén dívik… A forgalmi káoszt azonban enyhíthetik a főpolgármester friss javaslatai, különösen a szeptemberi iskolakezdést követően.

A Portfolio.hu friss írása szerint élő bejelentkezést tartott a főpolgármester, amely során több változtatásról is beszámolt, ami a budapesti közlekedést érinti. Elmondta, hogy a felújítások (Blaha Lujza tér, pesti rakpart, 3-as metró, Lánchíd) a finanszírozás ütemezése miatt estek egybe.

Az előadásban kitért arra, hogy 2019 és 2021 között (részben a pandémia okán – a szerk.) 38%-ról 46%-ra nőtt a gépkocsihasználat részesedése a budapesti közlekedésben, míg a tömegközlekedés aránya csökkent.

Rövid távon a közösségi közlekedés arányának a visszaesése nagy részt tehát a járványnak köszönhető, de van egy másik tendencia, ami a gépjárműállomány növekedését mutatja. Emellett a kerékpáros közlekedés a másfélszeresére tudott növekedni. (Budapesten 11, az agglomerációban 40

A nagykörúti közlekedés kapcsán Karácsony Gergely elmondta, hogy Budapest ezen részén a villamos szállítja a legtöbb utast, de a kerékpár és a gépjárműforgalom aránya a korábbi 15-85%-ról 19-81%-ra módosult.

Mit tesznek a közlekedés javítása érdekében? Mit javasolnak a szeptember 1-ei Fővárosi Közgyűlésnek?

A korábban elinduló Belső-Erzsébetváros forgalomcsillapítási projektnek az egyes részeit ideiglenesen felfüggesztenék, így a Blaha Lujza tér forgalomkorlátozása idején újra teljes hosszon átjárható lenne a Dohány és a Wesselényi utca, a Károly körút és az Erzsébet körút között, ideiglenesen felfüggesztenék a lipótvárosi forgalomcsillapítási projektnek az egyes részeit. Újra át lehetne járni a Honvéd utca – Nádor utca útvonalon, ezzel tehermentesítenék a Bajcsy-Zsilinszky utat.

A Nagykörúton az eredeti 2×2 sávos autós forgalmat visszaállítanák (ahol még nem történt meg), a kerékpársávok megtartása mellett. Például a Corvin negyednél a Ferenc körút irányából.
Folyamatos forgalomtechnikai kiigazításokat és lámpaprogram-módosításokat hajtanának végre a közútkezelő Budapest Közút Ideiglenes 90 másodperces lámpaprogram a közúti közlekedés segítésére a Blaha Lujza tér átépítésének idejéig. Ezzel mintegy 30%-os kapacitástöbbletet tudnak biztosítani a közút számára.

A 14 éven aluliak számára ingyenessé tennék a közösségi közlekedést. A főpolgármester elmondta, hogy nem pénzügyi szempont a lényeg ebben, hanem, hogy visszahozzák a közösségi közlekedés népszerűségét. A rendkívüli jogrend elmúlt, ezekről főpolgármesteri hatáskörben egyedül döntést nem tudtam hozni, de a szeptemberi közgyűlés napirendjére javaslom a 14 éven aluliak ingyenes utazását – fejtette ki Karácsony Gergely.