Az év végére jöhet egyenesbe az építőipar
Az építőipar tavalyi – Központi Statisztikai Hivatal szerint 19 százalékos – gyengülése után 2017 végére várható a szektor teljesítményének javulása, ami a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatására elindult lakásépítkezések első hullámának köszönhető, ugyanis ezek az építkezések vélhetően 2017 második felére, illetve az év végére futnak majd ki – derül ki az Atradius hitelbiztosító tanulmányából, amelyet szerdán közölt a távirati iroda.

A közlemény szerint bár látható a javuló tendencia, részben a csok miatt, nemzetközi összehasonlításban még mindig kevés lakás épül az országban, ugyanis míg a német, francia vagy holland építőipar motorja a lakásépítés, addig Magyarországon az európai uniós finanszírozású infrastrukturális beruházások húzták az építőipart. Az ágazat idei várt erősödésének nagy része továbbra is a nagyberuházásból, állami fejlesztésből fakad majd.
Ezen felül arra is rámutattak, hogy az infrastrukturális beruházások elszívják a szakképzett munkaerőt a lakásépítések elől, miközben a vállalatok 50 százaléka már eleve a munkaerőhiányt tartja a növekedés legnagyobb akadályának. Mindez a lakásvásárlóknak is rossz hír, mert az ingatlanfejlesztők csak kevésbé hatékonyan és többletköltségekkel tudják átadni a lakásokat és a folyamatnak áremelkedés lehet a következménye.
Hozzátették: a lakások áremelkedésére az is hatással lehet, hogy ha marad a jelenlegi szabályozás, akkor 2019-ben megszűnik a lakások kedvezményes általános forgalmi adója (áfa), valamint, hogy 2020-ban kifutnak az európai uniós források. Ezen felül arra is felhívták a figyelmet, hogy az építőiparban továbbra is meghatározó a halasztott fizetés, ugyanis nem javultak a szektor fizetési szokásai.
Az Atradius Magyarország piacvezető hitelbiztosítója. Az Atradius anyavállalata a világ 50 országában több mint 160 irodát üzemeltet, 200 millió cég adatait tartalmazó hitelinformációs adatbázissal rendelkezik. A vállalatcsoport árbevétele több mint 1,7 milliárd euró volt 2016-ban. Az Atradius tulajdonosa a spanyol Grupo Catalana Occidente biztosító.
Tovább a teljes cikkre

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?

Megfordult a zuglói lakáspiac: 10–15 százalékot estek az árak, és mehet még lejjebb

Akár 5 millió forintot is kaphatnak a társasházak a felújításra – itt vannak az új panelprogram részletei
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





