Új központ egy német szolgáltatónál

A német székhelyű logisztikai szolgáltató  folyamatosan fejleszti logisztikai szolgáltatásait és a mögöttük lévő informatikai hátteret. Ennek segítségével gyorsabban és hatékonyabban tudja kiszolgálni a partnereket, jó példa erre az elektronikus adatcsere (EDI) központ, amely lehetővé teszi az összes üzleti folyamat gyors és egyszerű összekapcsolását, valamint az összes lényeges információ és adat cseréjét.

A technológia és a vállalat rugalmassága miatt, választotta logisztikai partnerének a Signify Hungary Kft. a Liegl & Dachsert.

Együttműködés

A Signify a világ vezető gyártója a hagyományos, a LED és a csatlakoztatott világítástechnika területén. A vállalat hazai kirendeltsége 2018 -ban választotta partnernek a Dachsert, direkt és gyűjtőszállítmányozási feladatokra. „Egy multi profizmusával és egy kis fuvarozó cég rugalmasságával találkoztunk. Kifejezetten sikeresnek tartjuk az együttműködést. Az implementációs folyamatok kezdete óta a teljes egyetértés, konszenzusra törekvés, egymás maximális tisztelete jellemző a közös munkánkra. A vállalat szolgáltatásainak kedvező ára és a korszerű EDI kapcsolat is nagy szerepet játszott abban, hogy létrejött az együttműködés” -mondta el Magyari Csaba a Signify Hungary Logisztikai managere.

Gyűjtő és direkt fuvarok is együtt

A Signify számára fontos, hogy olyan partnerrel dolgozzon, aki megfelelő minőségben ki tudja szolgálni ügyfeleinek igényeit. A Liegl & Dachser gyűjtő és direkt szállítmányozási feladatokban támogatja a Tamásiban működő gyárat. Amellett, hogy a Dachser szakértői naprakész információkkal rendelkeznek az egyes országok fuvarozást érintő szabályairól, a vállalat kiemelt figyelmet fordít az informatikai megoldások fejlesztésére az ügyfelek hatékonyabb kiszolgálása érdekében. A partnereinkkel folytatott zökkenőmentes, minimális időigényű és megbízható információáramlás biztosítása miatt hoztuk létre és tartjuk fenn az EDI központot, amely az elektronikus adatcsere központi kommunikációs platformjaként üzemel. A standardizált és ügyfélspecifikus interfészek lehetővé teszik az összes üzleti folyamat gyors és egyszerű összekapcsolását, valamint az összes lényeges információ és adat cseréjét. A 21. században a sikerhez már elengedhetetlen az adatokra épülő üzleti szolgáltatások használata, melyeket ügyfeleink is értékelnek” -mondta el Pál Orsolya a Liegl & Dachser üzletfejlesztési managere.

 


 

Eredmények: a TOP 3-ba került a Signify

Az együttműködés nagyon sikeres. A szállítási volumen az elmúlt években folyamatosan emelkedett 2 582 tonnáról 5750 tonnára, így mára a Dachser teljes ügyfélportfólióját tekintve a Signify bekerült a vállalat TOP3 partnere közé. A siker elsősorban annak tudható be, hogy a Signify vevőkörének igényihez rugalmasan tudnak alkalmazkodni a logisztikai vállalatnál, legyen az emelőhátfalas kiszállítás vagy más speciális igény. Egy másik fontos tényező a fejlett IT megoldások alkalmazása, melyek növelik a Signify vevőkörének elégedettségét. „Naprakész információkat kaptunk az egyes országokban bevezetett korlátozásokról, emiatt nem indítottunk útnak zárolt területen lévő vevőnek szállítmányokat, ezzel elkerülve a nemvárt költségeket” -mondta el Magyari Csaba a Signify Hungary Logisztikai managere.