Repülőtér fejlesztések Győrben, Székesfehérváron
A helyi ingatlanpiacokra, főként az üzleti ingatlanok piacára lehet hatással, hogy kormányhatároztat született két fontos repülőtér fejlesztés előkészítéséről, a győri és a székesfehérvári reptér fejlesztéséről.
A Magyar Közlönyben frissen megjelent információk szerint a kormány az székesfehérvári Alba Airport Repülőtér sport- és üzleti célú nyilvános polgári kisrepülőtér fejlesztése érdekében támogatja a megvalósíthatósági tanulmány elkészítését és 750 millió forintot bocsát rendelkezésre. Emellett a Győr-Pér Repülőtér felújításával és fejlesztésével is egyetért.
A kormány az Alba Airport Repülőtér sport- és üzleti célú nyilvános polgári kisrepülőtér fejlesztése érdekében támogatja a fejlesztést előkészítő részletes megvalósíthatósági tanulmány elkészítését, valamint egyetért a repülőteret érintő további beruházási elemek megvalósításának szükségességével – írja a portfolio.hu.
Valamint felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a projekt felelőseként adjon ki támogatói okiratot Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata mint kedvezményezett részére.
Tavasszal derült ki, hogy nemzetközi kereskedelmi repülőtérré fejlesztené a Székesfehérvár ellett található börgöndi repteret a kormány. A dolog előnye a helyszín, hiszen, a reptér körülbelül félúton van Budapest és a Balaton – a két legnépszerűbb turisztikai célpont – között. Székesfehérvárig kiépült a megújult vasút, így gyors az eljutás a fővárosba és a tóhoz. Emellett a cégek számára olcsóbb díjak lehetnek Ferihegyhez képest, és logisztikai bázis is kialakítható.
A kormány emellett egyetért a Győr-Pér Repülőtér felújításával és fejlesztésével is, melynek kapcsán felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a fejlesztés megvalósítását előkészítő munka befejeztével és a fejlesztéssel összefüggésben lefolytatott feltételes közbeszerzési eljárás eredménye alapján készítsen előterjesztést a kormány részére a fejlesztés megvalósításáról. A finanszírozás a következő EU-s ciklusban várható. (Ezzel egyidőben visszavonták a korábbi, Győr-Pér repülőtér fejlesztéséről szóló 1153/2017. (III. 20.) kormányhatározatot.)
Tovább a teljes cikkre
Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ezek a családi házak a Wekerle Plusz programmal is megvásárolhatók – felújított otthonok és vidéki lehetőségek a kínálatban

45 felett vagy, vagy még nincs önerőd? Ezek a lehetőségeid

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





