Önkiszolgáló raktárbázis nyílt Vértesszőlősön is
Vértesszőlős határában 51 konténerből álló önkiszolgáló lakossági raktárbázist nyitott csütörtökön a dán Titan Containers, a létesítmény igények esetén 200 konténeresre bővíthető – írta az MTI.
Ez a cég negyedik raktárbázisa, és még az idén telepet nyitnak Dunaharasztiban is – mondta Paulik Zsolt, a magyarországi fiókvállalat vezetője az MTI-nek. A vértesszőlősi beruházás értéke a teljes kiépítés után megközelíti a 400 millió forintot. A vállalat eddig 800 millió forintot fordított önkiszolgáló lakossági konténerraktárak építésére.
A létesítmény automatikus őrzés-védelemmel ellátott, a nap 24 órájában felkereshető. A nagyobb típusú tároló 12 méter hosszú és 28 négyzetméteres, havi bérleti díja 30-50 ezer forint – ismertette az ügyvezető.
A hazai igényt mutatja, hogy az eddigi konténerparkoknál a megnyitást követő 2-3 hónapon belül bővítésre volt szükség, és azóta is teltházzal vagy magas kihasználtsággal üzemelnek.
A Titan ezen túl foglalkozik irodakonténerek és mobil fagyasztókonténerek értékesítésével és bérlésével. Mobil hűtőkonténereket használnak például a járműiparban motorok tesztelésénél, illetve a gyógyászati, élelmiszer – és vegyipari termékek tárolásánál. A cég magyarországi árbevétele meghaladta az egymilliárd forintot 2019-ben.
Anja Maria Plampin, a Titan Containers önkiszolgáló raktár üzletág csoportszintű vezetője elmondta: a céget 1987-ben az édesapja alapította, a vértesszőlősi a cég 47. telephelye. A vállalat önkiszolgáló lakossági raktározási szolgáltatása elérhető Ausztráliában és Új-Zélandon, illetve Európa 10 országában. A kelet-európai térségben a vállalat következő célpontja Horvátország.
A Titan csoport 30 ezer konténerből álló flottát üzemeltet világszerte.
Tovább a teljes cikkre

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés – Mit üzen 2026-ra a közel 2000 milliárdos volumen?

Hihetetlen áresés – ezeket az ingatlanokat most mind kedvezményes áron vásárolhatod meg

Egy lakás, túl sok ember – megdöbbentő adat derült ki Európáról, és Magyarország sem a legjobb a helyzet
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





