Debrecen és BMW – jövőre már épülhetnek az épületek az óriásnál

Már a 2022-es év elején elkezdődnek a BMW Group debreceni gyárának első épületkivitelezési munkái, így a központi irodaépület és a képzési központ építése. Közeben a még csak épülőben lévő gyár új álláshelyeket is hirdet – derült ki a cég minapi közléséből.

E szerint a gyár Debrecen melletti helyszínén jelenleg is zajlanak a csapadékvíz-elvezető árkok, a vízvezetékek és a különböző infrastruktúra-berendezések telepítési munkálatai, valamint az energiaellátás, az utak és a parkolók kiépítése. Mégpedig azért, hogy az épülő gyárból már az évtized közepén tisztán elektromos meghajtású autók kerülhessenek ki – jelentette be a BMW Group.

A BMW Group építési és létesítmény-fejlesztési csapata 2022-ben számos nem technológiai jellegű épület felépítését helyezi előtérbe, így többek között a tervezési, minősítési és képzési feladatoknak, valamint a humánerőforrás- és menedzsment-funkcióknak otthont adó épületek is elkészülnek. Az olyan technológiai épületek felépítésére vonatkozó pályázati kiírásokat, mint például a présüzem, a szerkezetépítő részleg, a karosszériafényező műhely és az összeszerelő csarnok, az elkövetkező hónapokban nyitják meg – tették hozzá.

Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a közlemény szerint kijelentette: “a létesítményünket építő csapat és Debrecen városa kiváló munkát végez. Együttműködésünk a városvezetéssel és Magyarország kormányának képviselőivel rendkívül professzionális, minden megállapodásunk határidőre teljesült. Nagyon elégedett vagyok a telephelyünkön zajló építési munkálatok előrehaladásával is”.

Mint ismert: a BMW Group a Neue Klasse modellgeneráció számára Debrecenben építi fel első gyárát, amelynek gyártósoráról az évtized közepétől olyan elektromos járművek gurulnak majd le, amelyeket a kezdetektől a kompromisszumoktól mentes, tisztán elektromos meghajtás sajátosságai szerint terveznek a mérnökök.

Beszámoltak arról is, hogy a hamarosan kezdődő építési szakasz kapcsán újabb karrierlehetőségek nyílnak meg, elsősorban olyan munkaterületekkel a középpontban, mint például a humánerőforrás, a létesítményüzemeltetés, a pénzügy és a beszerzés.

Az egymilliárd eurót meghaladó beruházásból, a magyar kormány 12,3 milliárd forint támogatásával felépülő, 560 focipályának megfelelő területen megvalósuló leendő debreceni BMW-gyárban évente 150 ezer gépkocsit gyártanak majd, és több mint ezer új munkahelyet teremtenek.

Ipari ingatlant, raktárat, irodát keres Debrecenben, vagy másutt az országban?

Nézzen körül a teljesen megújult  Raktar.info  és Irodahaz.info oldalainkon!