Auchan és Indotek – együttműködésről tárgyalnak
Az ELO (Auchan Csoport Holdingja) és az Indotek Group stratégiai tárgyalásokat kezdett az együttműködésről.
Egy friss hír szerint az ELO (Auchan Csoport Holdingja) kizárólagos tárgyalásokat kezdett az Indotek Csoporttal az ELO magyar leányvállalataival (Auchan Retail Magyarország és Ceetrus Magyarország) történő stratégiai partnerség témájában azzal a céllal, hogy a felek kihasználva az egymás közötti szinergiákat, továbberősítsék hosszú távú gazdasági pozíciójukat a hazai piacon.
(Nyitóképünkön az Auchan bő két évtizede, Kínában megnyílt első áruháza – forrás: Auchan.hu)
A két vállalatcsoport között évek óta szoros üzleti kapcsolat áll fenn, miután az Auchan áruházai közül több is az Indotek Grouphoz tartozó bevásárlóközpontokban található. A jelentős online és offline kiskereskedelmi szakértelemmel, valamint beszerzési és logisztikai kompetenciával rendelkező Auchan Retail Magyarország számára egy kiemelkedő ingatlanpiaci ismerettel rendelkező és a logisztikai piacon is jelen lévő kisebbségi befektetői partner további fejlődési lehetőséget jelenthet. Az Indotek számára pedig az együttműködés létrejöttével stratégiájának fontos eleme, a diverzifikáltság újabb szintje valósulhat meg.
A stratégiai megállapodás megvalósulásához a magyar Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása szükséges.
Tovább a teljes cikkre
Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

45 felett vagy, vagy még nincs önerőd? Ezek a lehetőségeid

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

Elmúltál 45 éves, vagy nincs elég megtakarításod a lakásvásárláshoz? Mutatjuk, milyen lehetőségeid maradtak

A Wekerle Plusz nagy nyertese nem Budapest lehet – az agglomeráció új házai kerülhetnek előnybe
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





