Vajon hová költöztek a legtöbben Pestről? Mutatjuk!

Pestről a legtöbben dél felé “szöktek ki”, hiszen a vándorlási mérleg győztese – már most eláruljuk – a Szigetszentmiklósi járás lett legutóbb. Ez derül ki az Otthon Centrum szakértőinek friss tanulmányából.


Továbbra is Pestről költöznek ki a legtöbben: a fővárosi agglomeráció a legkedveltebb ingatlanpiaci célpont, derült ki az Otthon Centrum elemzőinek tanulmányából, amelyben többek között a világjárvány előtti időszak vándorlási mutatóit összegezték.

Az Otthon Centrum szakértői legfrissebb tanulmányukban az ország különböző településeinek vándorlási többletét, az oda- és az onnan elköltözők arányát elemezték. „A fővárosi agglomeráció minden járását, és egész Pest megyét pozitív vándorlási mérleg jellemezte az utóbbi években” – kommentálta az Otthon Centrum elemzési vezetője a legfrissebb vándorlási adatokat összegző tanulmány megállapításait. Soóki-Tóth Gábor elmondta, népességarányosan a Szigetszentmiklósi járás, majd Budakeszi, és Ráckeve térsége könyvelte el a legnagyobb vándorlási nyereséget, ezeken a településeken több mint 15 ezrelékkel nőtt a vándorlási nyereség 2019-ben. Ugyanakkor a legalacsonyabb vándorlási egyenleggel, a Ceglédi és Nagykőrösi járások települései rendelkeznek, melyeket 5 ezrelék alatti többlet jellemezte.

A trend megállíthatatlan, és a pandémia okozta ingatlanpiaci leállást leszámítva töretlen irányú. Évtizedes ingatlanpiaci tapasztalat, hogy gazdasági konjunktúra idején többen költöznek ki az agglomerációba, mint ahányan a városba. A kisgyerekeseket vonzza a saját kert, a középgeneráció tagjai pedig álmaik családi házát kívánják elérni és erre a legkézenfekvőbb alternatíva a városból való kiköltözés. Budapesten, és a megyei jogú városokban is hasonló tendencia érvényesül: amíg a városban vagy annak peremén lévő családi házak csak egy szűk réteg számára elérhetőek, addig a városhatártól távolodva egyre megfizethetőbb ez az ingatlantípus. A vándorlási iránynak kedvez, hogy egy belvárosi lakás árából akár önálló házat vagy építési telket lehet vásárolni.

 

 

A legtöbb adásvétel a legnagyobb településeken és vonzáskörzetükben történt. A legfrissebb vándorlási adatokkal azonos időszakban, tehát 2019-ben a Szigetszentmiklósi járás településein 2100, az Érdi járásban 1600, a Dunakeszi járásban 1350 tranzakció köttetett. Népesség arányosan is Szigetszentmiklósi járás vezet 17 ezrelékkel, melyet Dunakeszi járás 15,6, a Nagykátai járás 14,8 ezrelékkel követ. A legtöbb járásában ezer lakosra vetítve 10-15 tranzakció történt 2019-ben.

A KSH 2020. évi előzetes adatai alapján a legtöbb tranzakció szintén a Szigetszentmiklósi járásban volt 819, melyet az Érdi és Gödöllői járás követett 794 tranzakcióval. A sort a Szobi járás zárja 170 tranzakcióval. Ezek az adatok 2019-es évvel összevetve 39-56%-a, a legmagasabb a Ceglédi, a legalacsonyabb a Vecsési járásban, de ezek az értékek nagyban függenek a feldolgozottság mértékétől.