Kiújult a vita a szállók és a magánszálláshelyek között

A hét elején adott ki javaslatokat a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a rövid távú lakáskiadás — avagy a magánszálláshelyek, azaz az AirBnb — korlátozására vonatkozóan, amire ma egy közleményben reagált a Magyar Apartmankiadók Egyesülete. Vége a turistákban gazdagabb nyári időszaknak, így újra fellendülni látszik a szállodák és a magánszálláshelyek közötti konfliktus – írja a Portfolio.hu.

A portál a hét elején számolt be róla, hogy a szállodaszövetség javaslatokat fogalmazott meg a magánszálláshelyek működésének korlátozására és szabályozására. Az ajánlások egyik legmeghatározóbb pontja, hogy a következő 1-3 évre olyan szabályokat vezetnének be, amely nem engedné, hogy új lakáskiadók lépjenek be a rövid távú kiadási piacra, valamint a rövidebb utazásoknál (például 30 napnál rövidebb bérlési időnél) sem engednék, hogy a turisták magánszálláshelyekre foglalhassanak:

Erre reagált a Magyar Apartmankiadók Egyesülete mai közleményében, mint írják, ezek a javaslatok a “szállodapiacon kívül, a gödörbe lökné a budapesti turizmus jelentős részét”. Az egyesület az alábbi reakciókat fogalmazta meg:

A járvány előtt piacon lévő körülbelül 16 000 magánszálláshely befolyása a közel 1 millió budapesti lakás árára elenyésző, és az ingatlanpiacon végbemenő áremelkedésnek rengeteg összetevője van, ezért sem lehet csupán egy faktorra, a rövid távú kiadók hatásaira ráhúzni az áremelkedést.

Jelenleg 5000-re csökkent a magánszálláshelyek száma, a bérleti díjak még felfelé mozognak Budapesten és vidéken is.

Az egyesület szerint a Budapest belvárosában, a régi társasházak helyén nyíló hotelek azok, amelyek nem segítik a budapesti elérhető lakhatás megoldását, mert többnyire társasházak helyére épülnek.
A szállodákban megszálló vendégek zömmel a szállodákban reggeliznek, vacsoráznak, míg az apartmanok vendégei a helyi kisvállalkozásokat támogatják fogyasztásukkal.

A Magyar Apartmankiadók Egyesülete (MAKE) tagsága zöme az 1-3 lakást üzemeltetőkből áll.
A MAKE szerint a turizmus leggyorsabban helyreálló szegmense nemcsak Magyarországon, hanem világszerte a magánszálláshely kiadás lett, mert a járvány hatásaként sok szállóvendég izoláltabb szálláshelyet keres, így még inkább szükség van erre a szolgáltatástípusra is.

A hazai gazdasági jelentőség kapcsán hozzátették, hogy 2019-ben Budapesten csak az Airbnb vendégek költése (tehát a Booking.com, Szállás.hu stb. vendégek ebben nincsenek benne) közvetlenül 18 000 munkahelyhez járult hozzá. Ezek 35% -a vendéglátóhelyeken, 33% a kiskereskedelemben és 15% a közlekedésben volt. A tavalyi, korlátozásokkal teli nyáron több mint 3 millió dollár forgalmat értek el a magyarországi házigazdák.

A válság előtti évben 3 350 000 vendégéjszakát töltöttek el túlnyomó többségében külföldiek a budapesti magán és egyéb szálláshelyeken. A világon több mint 100 ezer olyan város van, ahol a magán és egyéb szálláshely szolgáltatás hangsúlyosan van jelen, de azokban a városokban, ahol a legszigorúbb intézkedéseket vezették be, ott a szektor azonnali tönkrementele következett be.

Az egyesület azzal is érvelt, hogy ha a vendégek nem tudnak apartmanba foglalni, akkor döntő többségük nem foglal szállodába, hanem más úti célt keres magának.

A Magyar Apartmankiadók Egyesülete a szürke és fekete gazdaság visszaszorítását szeretné, ezért támogatnak minden ezzel összefüggő javaslatot.

További részletek:

https://www.portfolio.hu/ingatlan/20210914/megjott-a-reakcio-az-airbnb-s-lakaskiadast-korlatozo-javaslatokra-500576