Babaváró: nem mindenki kaphat 10 milliót!

Az előző részben a babaváró hitel igénybevételének feltételeit jártuk körbe, jelen cikkben a hitel szabályaival, részleteivel ismerkedünk meg, pontokba szedjük a lényeget.


Az mindenkinek ismert, hogy a kölcsön összege nem haladhatja meg a 10 000 000 forintot, felvételére pedig csak egy alkalommal kerülhet sor.

  • Ez egyben azt is jelenti, hogy ha valaki nem használja ki a teljes összeget, annak utólagos kipótlására nincs lehetőség.
  • A felvett összeg nagyságát a hitelképesség is befolyásolhatja, hiszen a pénzintézeteknek az elbírálásánál ezt figyelembe kell venni.
  • A hitelképesség elbírálásánál a pénzintézetek között lehet különbség, hiszen a bank saját döntése alapján az előírtnál szigorúbb feltételeket is alkalmazhat!
  • A kölcsön folyósítására a kölcsönszerződés megkötését követően, egy összegben kerül sor, a hitelbírálat ideje 10 nap.
  • A hitel kamattámogatott, vagyis a kamatot az állam fizeti meg utána, biztosítékként az állami fedezet szolgál, tehát nem szükséges pl. ingatlan fedezet bevonása és önerő sem.
  • Szabad felhasználású hitelként nem csak ingatlan célokra használható fel, hanem akár hitelkiváltásra is.
  • Fontos, hogy amennyiben ingatlanvásárláshoz használjuk fel, úgy a felvett babaváró kölcsön 75%-a használható fel önerőként, a többi hitelnek minősül. Így azonban kevesebb önerő lehet szükséges a hitel felhasználásával ingatlan vásárlása során, mint anélkül.
  • Amennyiben a családba 5 éven belül gyermek születik, 3 évig nem kell a törlesztő részleteket fizetni, és a teljes futamidőre kamatmentessé válik a kölcsön.
  • A második gyermek megszületésével újabb 3 évre szünetel a törlesztés, és a tartozás 30%-át elengedik. A harmadik gyermek megszületésével a teljes fennmaradó tartozást elengedik. A kölcsön így válik támogatássá, mely tehát csak a hitelkérelem benyújtását követően született vagy örökbefogadott gyermekek számítanak be.
  • Amennyiben a gyermekvállalást nem teljesíti a házaspár, a kamattámogatást vissza kell fizetni, és a piacihoz hasonló kamatozásúvá válik a fennmaradó tőkerész törlesztése. Így ha 5 éven belül nem születik gyermek vagy 5 évnél hamarabb elválnak (és nem született gyermek), akkor vissza kell fizetni az addig érvényesített kamattámogatást is, egy összegben, 120 napon belül, illetve innentől kezdve piacihoz hasonló kamatozásúvá válik a fennmaradó tőkerész törlesztése.
  • Amennyiben a felek a kölcsön futamideje alatt elválnak, a válást követően elveszítik jogosultságukat a kamattámogatásra.
  • Az állami támogatások kombinálhatóak (pl. csok), de az eladósodottságot gátló szabályok keretei között.
  • A babaváró kölcsön gyakorlatilag költségmentes (pl. nincs hitelbírálati díj, folyósítási és előtörlesztési díj, utóbbi a gyermekvállalás teljesülése esetén), de minden esetben végezzünk alapos kalkulációt minden eshetőséget figyelembe véve, melyhez mind a pénzintézetek, mind kalkulátorok rendelkezésre állnak.

 

Cikkünk szerzője a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. szakértője, dr. Gombolai Éva